Szegedi ArcokVideo365

„Vértezd fel magad!” – Nagy Péter súlyemelővel ismerkedhettek meg a katonai élettel a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgálat fiataljai Tiszaszigeten

Be Ready Honvédelmi Élménynapot tartott kedden, Tiszaszigeten, a volt Határőr laktanyában az MH 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 46. Heim Géza Területvédelmi Zászlóalja. A rendezvény vendégei a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgálat gondozásában lévő fiatalok voltak, akik a „Vértezd fel magad!” elnevezésű program keretében betekintést nyerhettek a katonai szolgálat alapjaiba, illetve játékos feladatokban mérettethették meg magukat.

AZ ÉLMÉNYNAP KÖZÉPPONTJÁBAN A KÜLÖNBÖZŐ SPORTOK ÁLLTAK

Baranyai Erika Piros tartalékos főhadnagy, az MH 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 46. Heim Géza Területvédelmi Zászlóalj tisztje kérdésünkre elmondta, a program célja, hogy a fiatalok különböző bemutatókon, sportokon és előadásokon keresztül megismerhessék a katonai életformát, a katonai értékeket, egyúttal egy alternatív pályalehetőséget is kínáljanak a részükre. Az élménynap középpontjában a különböző sportok álltak. A délelőtt folyamán a fiatalok egy akadálypályán bizonyíthatták rátermettségüket, kipróbálhatták, hogyan tudnak csapatban, egymást segítve, de az egyéni teljesítményüket is kiemelve, együtt dolgozni.

A FIATALOK KÖZÖTT AKADT OLYAN IS, AKINEK GYERMEKKORI ÁLMA, HOGY KATONA LEHESSEN

Az ügyességi versenyen a gyerekek két csoportban mérettették meg magukat: futóversenyen és egy akadálypályán kellett végighaladniuk, gumi gépkarabéllyal a kezükben. A győztes pedig az a csapat lett, amely a legrövidebb idő alatt tudta teljesíteni a feladatokat. Ahogy a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgálat gondozásában lévő Németh István elárulta, nagyon jól érezte magát a csapatversenyen, ahol a legizgalmasabb számára az akadálypálya teljesítése volt. Bartucz Szabolcs arról mesélt nekünk, gyermekkori álma, hogy katona lehessen, ezért nagyon örült az Élménynap által nyújtott lehetőségnek, hogy kipróbálhassa magát abban a hivatásban, amelynek a kötelékéhez a későbbiekben csatlakozni szeretne.

NAGY PÉTER, OLIMPIKON SÚLYEMELŐ ÉS NAGY RITA KICK-BOX BAJNOK TARTOTT INTERAKTÍV BEMUTATÓT A FIATALOKNAK

A fiatalok a sport és a katonai életforma összeegyeztethetőségéről két nem mindennapi vendéggel beszélgethettek: a programon ugyanis előadást, majd interaktív bemutatót tartott a junior világ- és Európa-bajnok és felnőtt vb-ezüstérmes kick-boxos, Nagy Rita és a tokiói olimpián hetedik helyen végző szegedi súlyemelő, Dr. Nagy Péter hadnagy is. Mindketten a Magyar Honvédség szegedi Toborzó Irodájában teljesítenek szolgálatot.

NAGY PÉTER ARRÓL MESÉLT A RÉSZTVEVŐKNEK, HOGYAN EGYEZTETHETŐ ÖSSZE AZ ÉLSPORT A KATONASÁGGAL

Nagy Péter, aki tavaly október óta erősíti a szegedi Toborzó Iroda csapatát elmondta, a toborzás mellett a feladatai közé tartozik a honvédelmi táborok látogatása. Mint mondta, erre idén is lesz lehetősége, ahol – a keddi Élménynaphoz hasonlóan – élménybeszámolókat tart a gyerekeknek, illetve arról mesél nekik, hogyan működhet a honvédség és az élsport együtt.

AUGUSZTUS 15-IG VÁRJÁK A SZEGEDI TOBORZÓ IRODÁBAN A LEENDŐ KATONÁK JELENTKEZÉSÉT

Baranyai Erika Piros abba is beavatott bennünket, hogy azoknak a fiataloknak, akik érdeklődnek a katonai hivatás iránt, szeretnék magukra ölteni az egyenruhát, várják a jelentkezésüket Önkéntes Katonai Szolgálatra, augusztus 15-ig a szegedi Toborzó Irodában.

Operatőr: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb