Közélet

Emelkedő rezsiköltségek, magasabb alapanyagárak: sorra csődölnek be az éttermek és a szórakozóhelyek

Megdöbbentő adatok láttak napvilágot, ugyanis 2019-hez képest 3500-zal kevesebb vendéglátó egység működik Magyarországon. A bezárni kényszerült üzletek harmada Budapesten üzemelt – mondta az InfoRádiónak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. A Portfolio szerint Kovács László szerint az emelkedő rezsiköltségek, az egyre magasabb alapanyagárak és a munkaerőhiány miatt újabb bezárások jöhetnek. Az állapot sajnos nem ismeretlen számunkra sem, hiszen az elmúlt időszakban több étterem és vendéglátóegység is bezárt Szegeden.

Kovács László elmondása alapján Magyarországon körülbelül 51 ezer üzlet volt 2019-ben. A pandémia beköszönte után röviddel, bizonyos „hullámzások” mellett, de a többség tartotta magát, bízva abban, hogy a járvány elmúltával újrakezdheti a vendéglátás, tehát jelentős üzletszám-csökkenésre nem került sor kezdetben. “Mára azonban mintegy 3500 vendéglátó egységgel – 1500 étteremmel, vagyis meleg konyhás üzlettel és körülbelül 2 ezer szórakozóhellyel, illetve italárusító üzlettel – lett kevesebb a 2019-es évhez mérten” – tette hozzá a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, amibe beletartozik az Oldies, a Mars téri Gulyás csárda és a Szent István Étterem és Borozó is, amik mind olyan vendéglátóegységek voltak Szegeden, amelyek az elmúlt hónapokban zártak be.

MÁJSUTÓL KEZDVE FOKOZATOSAN CSÖKKEN A FORGALOM

A lap szerint mindeközben a cukrászatok és a munkahelyi vendéglátás száma nagyon minimálisan, de nőtt a világjárvány alatt. A 3500 bezárt vendéglátó egység egyharmada budapesti volt, jelentős részük szórakozóhely és italárusító üzlet a bulinegyedből. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy májustól kezdve fokozatosan csökken a forgalom, részint már a rezsinövekedés hatására is. Mint mondta, mindez nem csak Budapesten mutatkozik, hiszen a fővárosban nem a nyári jelenti a főszezont, de a Balaton is alacsonyabb a foglaltság a tavaly, tavaly előtti évhez képest. Meglátása szerint nyilván ez azzal is szoros összefüggésben áll, hogy:

  • 2020-ban még csak belföldi utakra volt lehetőség,
  • tavaly pedig még óvatosabbak voltak az emberek,
  • idén viszont már bátran vállalják a külföldi utazásokat.

INKÁBB AZ ADRIÁRA ÉS GÖRÖGORSZÁGBA MENNEK AZ EMBEREK

A forgalomcsökkenésben továbbá az is közrejátszhat – folytatta az ipartestület vezetője –, hogy a tavalyi rendkívül jól sikerült szezon áremelkedéssel is járt, ami miatt sokan úgy gondolhatják, hogy hasonló költségek mellett inkább az Adrián, vagy Görögországban töltik el a pihenőidejüket. Vagyis az a nagy fellendülés, ami 2020-ban és 2021-ben nagyon jól jött a balatoni vendéglátósoknak, az most érezteti hatását. A vendégek a “lábukkal fizetnek”, magyarul oda nem mennek vissza, ahol esetleg valami ár-érték arányban nem volt számukra kedvező – fogalmazott Kovács László.

MÉG RENGETEGEN FOGNAK BEZÁRNI

A szakember úgy véli, óhatatlanul is egy minőségi szelekció fog végbemenni, vagyis még rengetegen fognak bezárni. Ennek okai az alapanyag- és energiaárak jelentős emelkedése, de legfőképp a munkaerőhiány, ami az üzletek szempontjából talán a legmeghatározóbbak. Mint mondta, nem könnyíti meg a helyzetet, hogy nagyon magasak lettek a bérigények, miközben rengetegen alulképzettek, illetve képzetlenek a vendéglátásban. Kovács László megjegyezte, az hogy egy alapanyag ára a duplájára növekszik, vagy az energia ára a többszörösére emelkedik, az az étel minőségét nem kell, hogy befolyásolja. Végül arra is felhívta a figyelmet, hogy a világban zajló események a vendéglátást sem hagyja hidegen, tehát azt az áremelést, ami a nyersanyag- és energiapiacon történt, ha a korábbiakhoz hasonló eredményt szeretnének elérni, egy az egyben át kellene hárítaniuk a vendégekre. Tisztában vannak azonban azzal is, hogy ezt nem viselnék el, ami visszatartó hatással van az árképzésben.

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint egyébként egy 30-40, de akár egy 50 százalékos áremelés is indokolt lenne.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: youtube automation niches
'Fel a tetejéhez' gomb