Mindenmás

Csoda Szegeden: úgy született rákosi vipera a Vadasparkban, hogy 2-3 éve csak ugyanazok a nőstény példányok éltek a terráriumban

“Nagy volt a meglepetés, amikor először szembesültünk azzal, hogy valami különös eset történt a Sancer-tó partján elhelyezkedő terráriumban. Fotó bizonyította azonban, hogy valóban született egy kis rákosi vipera augusztus utolsó napjaiban” – számolt be az eseményről a Szegedi Vadaspark. Mint kiemelték, az utolsó kétségeket az oszlatta el, hogy közelről is meg tudták vizsgálni az ifjú mérges kígyót. A kétkedésre jó okuk volt, hiszen 2-3 éve csak ugyanazok a nőstény rákosi viperák éltek a terráriumban.

Az Vadaspark szerint sajnos kizárható a romantikus magyarázat, hogy egy környékbeli vipera lovag jutott be és hódította meg az egyik nőstény szívét, majd kevésbé lovagias módon továbbállt. Ugyanis Magyarország egyik legritkább hüllőjéről van szó, amelyet már a kipusztulás fenyegetett. Bár a hazai természetvédelem egyik sikertörténete az, hogy sikerült megmenteni a kígyófajt, még viszonylag kis területen és számban élnek vadon, Szeged környékén nem fordulnak elő.

ZOOLÓGIAI SZENZÁCIÓ

A kérdés már csak egy: mindezek fényében akkor mi magyarázhatja a „csodát”? Halpern Bálint, a Rákosivipera-védelmi Központ szakembere megvizsgálta a viperákat. Csodáról természetesen szó sincs, de zoológiai szenzációnak számít az eset, hiszen elmondása szerint ugyan erre eddig nem hallott példát ennél a fajnál, más hüllőknél előfordulhat a szűznemzés, vagy az, hogy a nőstények extrém hosszan tárolják az ivarsejteket. A választ a kérdésre majd egy genetikai vizsgálat adja meg, amelyet a Központ szakemberei végeznek el. A kis viperát elkülönítették a többiektől, így most a látogatók továbbra is csak a szülőket láthatják a naposabb órákban, amíg téli nyugovóra nem térnek a helyükön kialakított telelőüregben. Ha melegebb az időjárás, még november elején is a felszínen tartózkodhatnak rövidebb időkre. A vipera fióka egyelőre tehát a háttérben cseperedik, a telet meleg terrárium biztonságában töltve.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb