Mindenmás

Olyan drága lett a jogosítvány, hogy elpárologtak az autósiskolák tanulói

A katatörvény módosítása után drasztikus áremelést hajtottak végre az autósiskolák, emiatt Budapesten és vidéken is csökkent a tanulóvezetők száma – írja az Infostart.

Mint kiemelték, az egyik autósiskola vezetője úgy nyilatkozott, hogy ők szeptember elsejével 1500–2000 forinttal megemelték az óradíjat. Az oktató a kollégáival karöltve országos színtű demonstrációsorozatot hirdetett a szakma megmentése és a jogosítványszerzés további drágulásának a megállítása érdekében.

DÜHÖS SZÜLŐI TELEFONOK ÉS PLUSZPÉNZ

A hatályos jogszabály szerint 29+1 órát kell kötelezően levezetni, ebből a 30. a vizsga. „Egyes oktatóink már az elején elmagyarázzák, hogy 29 óra kevés lesz, mások úgy a 20. környékén, amikor már látják az addig megtett távot. Ilyenkor jönnek a dühös szülői telefonok és a panaszos levelek, hiszen rengeteg pluszpénz ez” – idézi a vezess.hu Mészáros Zoltánt, aki az egyik autósiskolát vezeti. A portál által megkérdezett oktatók szerint a fővárosban és Nyugat-Magyarországon 8–12 ezer forint között kell fizetni egy-egy 50 perces vezetésért. Az ország középső részén 8–9 ezer forint körül alakul a tarifa, míg Kelet-Magyarország szegényebb régióiban 6–8 ezret kérhetnek el a tanulóvezetőktől. A pótórákkal is számolva akár 500–600 ezer forint közé is emelkedhet a B kategóriás jogosítvány ára.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb