Mindenmás

Meghalt Szabó György, a bükki füvesember

December 4-én, 94 éves korában meghalt Szabó György, vagy ahogy a szegediek is ismerhetik: Gyuri bácsi, a bükki füvesember. A szomorú hírt lánya, Lopes-Szabó Zsuzsa a Facebook-oldalán közölte.

“December 4-én vasárnap este otthonában, nyugodtan, megbékélt lélekkel elaludt. Mellette voltam, fogtam a kezét. Kérte, vigyem haza. Mondtam, indulunk, amikor készen vagy. 6 óra után nem sokkal későbbre készült el” – fogalmazott Lopes-Szabó Zsuzsa.

A GYÓGYNÖVÉNYIPAR EGYIK ISMERT ALAKJA VOLT

Szabó György egyébként a magyar gyógynövényipar egyik ismert, de ellentmondásos alakja volt. A termékeit több online boltban és bolthálózatban lehetett kapni. A gyógynövényekkel a nyugdíjazása után kezdett el foglalkozni, 2010-ben fitoterapeuta oklevelet is szerzett, azaz hivatalosan is szakértője lett a gyógynövényeknek, bár gyerekkorától is közel állt hozzá a téma, ugyanis nagymamája füvesasszony volt. A nyugdíjazása előtt élelmiszerkereskedelemben dolgozott, könyvkereskedői képesítése volt. Szabó Györgyöt 2018-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2020-ban készült egy portréfilm is róla, mindenki Gyuri bácsija ebben azt mondta: „halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet, és ezt az utat, azaz az életünket, az egészségünket gondoznunk kell.” 

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Study in Africa
'Fel a tetejéhez' gomb