Mindenmás

Kidobták az albérletből, bosszúból alvó ismerőseire gyújtotta rá a házat egy román férfi Makón

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség ma reggel vádat emelt azzal a román állampolgárságú férfival szemben, aki tavaly októberben gyújtott fel egy épületet Makón, amiben ketten aludtak. Az indíték az volt, hogy az ittas állapotban lévő idénymunkást aznap kidobták az általa bérelt melléképületből. A delikvens az általa bérelt lakrész mellett a disznóólat is megpróbálta felgyújtani.

A vádirat szerint a férfi idénymunkásként dolgozott Makón az élettárásával, továbbá több ismerősével együtt és egy helybeli ház melléképületében béreltek szobát. A vádlott féltékeny volt az élettárására, ezért 2021. október 27. napján italozott, dolgozni sem ment. Viselkedése miatt a férfit a főbérlő elzavarta, élettársa pedig félelmében elbújt előle. A vádlott az éjszaka folyamán a kerítésen átmászva bejutott az ingatlanba és éjfél után röviddel a melléképületben levő bérelt szoba heverőjét felgyújtotta, majd egy vasszéket dobott a főépület üvegajtajába. A tűz gyorsan átterjedt a mellépület teljes tetőszerkezetére, amelynek kamra helyiségéből még időben sikerült kimenekülnie és a gázpalackot kivinnie az abban alvó házaspárnak.

A helyszínre érkező tűzoltók a tüzet még azt megelőzően eloltották, hogy az a főépületre is átterjedt volna. A vádlott még a tűzoltók kiérkezése előtt a disznólat is megpróbálta felgyújtani, de azt a helyszínre érkező főbérlő még időben észlelte és eloltotta.

Az épületben közel 6 millió forint kár keletkezett.

A főügyészség a vádemeléskor letartóztatásban levő vádlottat minősített emberölés bűntettének kísérletével, magánlaksértés és rongálás bűntett elkövetésével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: blote tieten
'Fel a tetejéhez' gomb