Szegedi Arcok

Karácsonyi angyalok négykeréken: 10 család ünnepét tette szebbé a szegedi Taxi Plusz a Rotary Advent keretében

Immár hatodik éve, hogy a karácsonyi angyalok négykeréken érkeznek a szegedi és környékünkön élő nehéz sorsú családokhoz. A Szent-Györgyi Albert Rotary Club által összegyűjtött karácsonyi ajándékokat ugyanis idén is a szegedi Taxi Plusz lelkes csapata szállította ki a rászoruló családoknak. A kezdeményezésről Balán Tibor, a Taxi Plusz ügyvezetője mesélt nekünk.

A TAXI PLUSZ CSAPATA MÁR HATODIK ÉVE SZÁLLÍT KI AJÁNDÉKOKAT A ROTARY ADVENT KERETÉBEN

A Szent-Györgyi Albert Rotary Club karácsony előtt hosszú évek óta szervezi meg Rotary Advent elnevezésű jótékonysági akcióját. Ennek keretében idén 32 családnak állítottak össze ünnepi ajándékcsomagot. Balán Tibor elárulta, a szegedi Taxi Plusz csapata már hatodik éve vesz részt ebben a nemes feladatban. Mint elmesélte, annak idején a rotarysok keresték meg a Társaságot azzal, hogy tudnának –e segíteni az ajándékok kiszállításában és ők örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez. Elsősorban szegedi családokat ajándékoztak meg, de a környező településen élők sem maradtak ki, az elmúlt években Balástyától kezdve, Kübekházán keresztül, Zsombóra, vagy éppen Kistelekre vittek ki csomagokat.  

IDÉN 34 TAXI PLUSZ SOFŐR JELEZTE, HOGY ÖRÖMMEL RÉSZT VENNE A KEZDEMÉNYEZÉSBEN

„Minden kollegám családos, vannak gyermekeik, ezáltal érzékenyebbek, jobban megérinti őket a nehéz sorsú családok helyzete, főleg, így karácsony tájékán” – mesélte az ügyvezető, majd hozzátette, nagy öröm számára, hogy idén is 34 kollegája jelezte, hogy szeretne részt venni az ajándékok kiszállításában. „Nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy ilyen sokan vállalták és tevékenyen részt vesznek a kezdeményezésben” – mondta el Balán Tibor.

10 CSALÁD ÜNNEPÉT VARÁZSOLTÁK IDÉN SZEBBÉ

Ez a létszám pedig jóval meghaladta a szükségeset, így végül a Taxi Plusz 10 sofőrjének jutott az a megható feladat, hogy kiszállított ajándékaikkal mosolyt varázsoljanak a nehéz sorsú családokban élő gyermekek arcára. Mint megtudtuk, december 18-án, vasárnap kerültek kiszállításra az ajándékok. Az indulás a sándorfalvi önkormányzat raktárhelyiségéből történt, melyet a rotarysok számára biztosítottak a csomagok elhelyezésére. Így a Taxi Plusz karácsonyi angyalai a településen pakolták meg ajándékaikkal autóikat és szállították ki azokat a megadott címekre, Szegedre, illetve Újszentivánra. A kezdeményezés során valamennyi család azt kapta ajándékba, amire jelezték, hogy a legnagyobb szükségük lenne, így főként tartós élelmiszerek lapultak a csomagokban, de például játékokkal és takarókkal is kedveskedtek a rászorulóknak.

„Az az öröm, amit az átadáskor tapasztal az ember, leírhatatlan. Úgy érezzük, mi is feltöltődünk ilyenkor, ezzel is hozzájárulva, szebbé varázsolva a családok ünnepét” – árulta el az ügyvezető.

Fotók: Taxi Plusz

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb