Mindenmás

Nem csalt Tico szimata: brutális mennyiségű, 367 millió forint értékű drogot találtak egy férfinál Szegeden (videóval)

Tico segítségével, egy szegedi mélygarázsban találták meg a KR NNI nyomozói azt az autót, amiben mintegy 62 kilogramm kábítószer lapult. A gépkocsi tulajdonosát kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják – tudatta a rendőrség a honlapján.

Mint kiemelték, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály szegedi osztálya a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal és a Készenléti Rendőrség Bevetést Támogató Osztályával közösen 2022. december 29-én fogta el azt a 47 éves szegedi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy lakóhelyén különböző típusú kábítószerekkel látta el kiterjedt vásárlói körét.

AMFETAMINT ÉS KOKAINT ÁRULT

A rendőrség szerint a gyanú egyből be is igazolódott, amikor a férfit Szeged északi városrészének egyik utcájában elfogták, és a nála lévő zacskóból különböző típusú kábítószerek kerültek elő. Volt ott tabletta és nedves állagú masszaszerű anyag is. Mint később kiderült, amfetamin és kokain. Bár a férfi a kábítószerbirtoklás tényét nem tagadta, az azzal való kereskedést már igen. Még annak fényében is, hogy Tico, a malinois kábítószerkereső kutya segítségével a nyomozók egy közeli társasház mélygarázsában egy kábítószerrel teli, rendszám nélküli kocsit találtak. S hogy hogy nem, annak indítókulcsa épp az elfogott férfi zsebében lapult.

367 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ KÁBÍTÓSZERT FOGLALTAK LE

Miután a rendőrök az autót kinyitották, az első és a hátsó ülés közötti padlózatón, valamint a csomagtartóban fekete nylonzacskókat találtak, tele rakva különböző állagú anyagokkal. 3 csomagban kokain, 4 csomagban MDMA tabletta, 8 csomagban amfetamin, míg 46 csomagban marihuána volt. Míg a kokain és a tabletták egy-egy kilogrammot nyomtak, addig az amfetain 8 kilogrammot, a növényi törmelék pedig több mint 50 kilogrammot. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Technikai Főosztály technikusainak több óráig tartott, mire leszemlézték az autót, és minden bűnjelet rögzítettek. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke meghaladja a 367 millió forintot. 

KEZDEMÉNYEZTÉK A LETARTÓZTATÁST

A nyomozók ezen felül vagyonvisszaszerzés keretén belül a férfitől lefoglaltak három gépkocsit és 20 nagyértékű karórát is. A lefoglalással elvont vagyon értéke 20 millió forint. A KR NNI szegedi nyomozói a 47 éves F. Józsefet jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit az ügyészség indítványára, a bíróság el is rendelt. A férfi terhére rótt bűncselekményt a törvény 5 évtől 20 évig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb