Közélet

Béremelést jelentett be a SPAR 2023-ra: akár bruttó 540 ezer forintot is kereshet egy középvezető Szegeden

Sikeresen egyezett meg a 2023-as bérfejlesztésről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). A megállapodás szerint a 13. havi juttatás, a SPAR Hűségprogram és a munkavállalók 15%-os vásárlási kedvezménye is megmarad az országban és Szegeden is.

Mint kiderült, 2023. január 1-jétől a hálózatban kereskedelmi tevékenységet végző munkatársak elérhető legalacsonyabb alapbére a próbaidőt követően bruttó 330 ezer forint lesz, míg a gazdasági szempontból kiemelt térségekben a legalacsonyabb bruttó alapbér 350 ezer forintra ugrik majd. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó áruházaknál pedig további havi bruttó 10 ezer forint juttatás illeti meg a kollégákat.

A KÖZÉPVEZETŐK 380 ÉS 540 EZER FORINT KÖZÖTT KERESHETNEK MAJD

Ezen kívül, mivel az áruházak egy szűkebb körében a kiemelkedő teljesítmény okozta leterheltségen túl a munkaerőpiaci helyzet is plusz kihívást jelent, az érintett áruházak tekintetében egy új, bruttó 30 ezer forintos juttatás is bevezetésre kerül. Az üzletek méretétől, forgalmától és üzleti teljesítményétől függően az áruházak középvezetői alapbére ezzel egy időben bruttó 380 és 540 ezer forint közötti sávban lesz. Az alapbért ezen felül a vállalat természetesen a jövőben is kiegészíti saját hűségprogramjának elemeivel. “2017 és 2022 között 48,6 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtottunk végre saját forrásból. Erre a célra 2023-ban 8,7 milliárd forintot fordítunk” – mondta Maczelka Márk, a boltlánc kommunikációs vezetője.

13. HAVI JUTTATÁS ÉS DOLGOZÓI KEDVEZMÉNY

2023-ban a SPAR Hűségprogram révén a munkatársak továbbra is kihasználhatják a jubileumi juttatás és a SZÉP kártya előnyeit. Ezután is megmarad a 13. havi juttatás, valamint rendelkezésre áll a 15%-os dolgozói vásárlási kedvezmény havi 120 ezer forint vásárlási összeghatárig, amely természetesen jár az új belépő kollégák számára is. A gépkocsival történő munkába járás költségét pedig a törvényben meghatározott 15 Ft/km helyett 35 Ft/km díj megfizetésével térítik.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb