Mindenmás

Eltűnt egy 24 éves nő Szegeden, a család és a rendőrség is keresi (frissítve)

“Unokahúgom a tegnapi nap folyamán nem ért haza a munkahelyéről, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Telefonját kikapcsolta, életjelet nem ad magáról” – írta kedden délelőtt szerkesztőségünknek a lány rokona Zita, aki arra kéri a Szeged365 Family tagjait, hogy segítsenek megtalálni a fiatal eltűnt nőt.

A hölgyet már a rendőrség is keresi, Szegedről tűnt el hétfőn. A rokonok arra kérnek mindenkit, hogy ha valaki látta vagy beszélt a borítóképünkön szereplő személlyel, az jelentkezzen a 06/20-617-7025-ös, vagy a 06/70-222-3469-es telefonszámon. Mindezek mellett a rendőrség is felhívta a figyelmet arra, hogy aki a fiatal nő jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél.

Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

FRISSÍTVE: ÉPSÉGBEN ELŐKERÜLT AZ ELTŰNT SZEGEDI LÁNY

“Sziasztok! Szerencsére előkerült az unokahúgom, (…) hálásan köszönöm a megosztást és a segítséget!” – írt ránk reggel 8 előtt Zita. Őszintén örülünk, köszönünk minden megosztást, segítő szándékot a Szeged365 olvasóinak!

Az örömhír megérkezését követően a hölgy nevét és képét személyiségi jogi és etikai okokból kivettük cikkünkből.

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: faceless youtube niches
'Fel a tetejéhez' gomb