Mindenmás

Míg nálunk két kutya bandukolt a Bajai út kellős közepén, addig egy juhnyáj akadályozta a forgalmat a zsúfolt Bukarest-Konstanca autópályán

Míg nálunk két kutya bandukolt csütörtökön a Bajai út kellős közepén, addig egy juhnyáj akadályozta a forgalmat a zsúfolt Bukarest-Konstanca autópályán, írta meg a Transtelex szombaton.

HÁROM PÁSZTOR A TÖBB MINT MÁSFÉL KILOMÉTERES HÍDON HAJTOTTA ÁT A JUHOKAT

Szokatlan bevetésen vettek részt pénteken a Konstanca megyei rendőrök: a Cernavoda-i Duna-hídon kellett úgy irányítaniuk a forgalmat, hogy egy juhnyájat kerülgetve se duguljon be teljesen a forgalom a zsúfolt Bukarest-Konstanca autópályán. Három pásztor ugyanis úgy döntött, hogy a több mint másfél kilométeres hídon áthajtják a rájuk bízott állatokat.

KEMÉNY PÉNZBÍRSÁGOT KELL FIZETNIÜK A PÁSZTOROKNAK

A rendőrök hosszasan terelgették a nyájat, igyekezve úgy megoldani a helyzetet, hogy legalább egy sávon tudjon haladni az autós forgalom. A juhászok akcióját pedig – amint az Antena3 híréből kiderül – összesen 10 ezer lejes (több mint kétezer eurós) bírsággal „jutalmazták”, tehát fejenként közel 700 eurót kell kipengetniük a pásztoroknak az illegális átkelés fejében.

A juhok vonulását egy sofőr rögzítette, a felvételt pedig posztolta a közösségi oldalán:

Forrás: transtelex.ro

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb