Közélet

Hét megállapodás született Orbán Viktor és az azeri elnök találkozóján: a földgázzal és a villamosenergiával kapcsolatban döntöttek együttműködésről

Magyarország egy fokozattal feljebb emelte az együttműködés szintjét Azerbajdzsánnal, a kiemelt stratégiai partnerség szintjére – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten.

HÉT MEGÁLLAPODÁST ÍRTAK ALÁ

A kormányfő a Karmelita kolostorban találkozott Ilham Aliyev azeri elnökkel. A találkozó során hét magyar-azeri megállapodást írtak alá, egyebek mellett:

  • az együttműködésről a földgázzal kapcsolatban,
  • a mezőgazdaságban,
  • az űrkutatásban,
  • a migrációt illetően,
  • végül pedig kiemelt stratégiai partnerségi nyilatkozatot.

“A VILÁG A VESZÉLYEK KORÁBA LÉPETT”

Közös sajtónyilatkozatukban Orbán Viktor kiemelte: azért emelték az együttműködés szintjét, mert mindkét ország jól látja, hogy “nemcsak Európa, hanem az Európával kapcsolatban lévő térségei is a világnak a veszélyek korába léptek”. A mostani találkozót az különbözteti meg a korábbiaktól, hogy “a nemzetközi viszonyrendszer, amely körülvesz bennünket”, sokkal veszélyesebb, mint bármikor korábban – mondta. A miniszterelnök megjegyezte: Ilham Aliyevvel több mint egy évtizede dolgoznak azon, hogy a két ország kapcsolatainak mélysége és szélessége “méltó legyen a két országhoz”.

A FÖLDGÁZZAL ÉS AZ ELEKTROMOS ÁRAM SZÁLLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATBAN SZÜLETETT MEGÁLLAPODÁS

Orbán Viktor kitért rá: egy megállapodás szerint 2027-ig megduplázzák az Azerbajdzsánból Európába érkező földgáz mennyiségét, és aláírtak egy másik megállapodást is, amellyel elektromos áramot szállítanak majd Azerbajdzsánból Európába. Közölte: mind a földgáz, mind a villamosenergia, amely Azerbajdzsánból érkezik Magyarországon keresztül halad, ezért Magyarország ennek az új helyzetnek is a nyertese lesz. “Örülünk annak, hogy Magyarország nem a probléma, hanem a megoldás részévé válik az európai energiaellátás szempontjából” – fogalmazott.

“JELENLEG MINDENHOL AZ ENERGIABIZTONSÁG A LEGFONTOSABB PRIORITÁS”

Ilham Aliyev arról beszélt, hogy jelenleg mindenhol az energiabiztonság a legfontosabb prioritás. Országának bőven van energiája, hogy az európai igényeket az elkövetkező száz évben megbízható szállítóként kielégítsék – jelentette ki. Azt mondta: Magyarország és Azerbajdzsán régi, baráti együttműködése kölcsönös előnyökkel jár a két országnak és Európának is, ezért is fontos, hogy most megerősítették a partnerségüket.

Ilham Aliyev végül hivatalos látogatásra hívta országába Orbán Viktort.

Forrás: MTI
    

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb