Sport

Vereséggel indult az NB I-es középszakasz a Vidux-Szegedi Röplabda Sportegyesület számára – nem sikerült a bravúr a dunaújvárosi riválissal szemben

Nem a tervek szerint indult a férfi röplabda NB I középszakasza a Vidux-Szegedi RSE számára. Bár Fésüs Erzsébet tanítványai legutóbb győzelmet arattak a DKSE ellen – ezért is végeztek nagy fölénnyel az alapszakasz élén –, a középszakasz hazai nyitányán vereséget szenvedtek, 1:3-ra kikaptak a dunaújvárosi riválistól.

A MÉRKŐZÉSEN NEM SIKERÜLT AZOKAT A HIBÁKAT KIKÜSZÖBÖLNIÜK, AMELYEK JAVÍTÁSÁN KORÁBBAN MÁR SOKAT DOLGOZTAK

Mint a klub közleményében írta, az összecsapásra alázatosan, ismét teljes gőzerővel készült a csapat, de a mérkőzésen nem sikerült kiküszöbölniük olyan hibákat, amiknek javításán sokat dolgoztak. Az első két szettben bár nagy előnyre nem tett szert az ellenfelük, mégis a végjátékban ők kerekedtek felül, a pályán is az elejétől kezdve domináltak. Magabiztos szerváikkal és erős támadásaikkal nem tudták a hazaiak felvenni a versenyt. A harmadik játszmában viszont megtört a jég, több ász nyitást is láthattak a szegediektől a nézők, határozott ütésekkel és biztos mezőnyjátékkal sikerült megnyerni ezt a szettet. Ezen a ponton felcsillant a remény, hogy lehet esély még a győzelemre viszont a hazaiak nem tudták megtartani azt a fölényt, amit a térfélcsere előtt szereztek, és elveszítették az utolsó játszmát is.

“TANULSÁGOS MÉRKŐZÉS VOLT”

“Tanulságos mérkőzés volt ez számunkra, ebből is erőt meríthetünk, és átgondolhatjuk, mi az amin javítanunk kell még a következő fordulóig. A legnagyobb problémánk ezen a meccsen a nyitással, valamint a nyitásfogadással volt, ezek pedig olyan elemei a játéknak, amik egyáltalán nem elhanyagolhatóak. Senkinek nem esett jól a vereség, de nem fogunk elkeseredni. Tanulnunk kell belőle, hogy a következő mérkőzésre másképp tudjunk menni Dunaújvárosba” – nyilatkozta a csapat vezetőedzője, Fésüs Erzsébet.

Vidux-Szegedi RSE – DKSE 1:3 (23:25, 19:25, 25:18, 18:25)Férfi NB I Liga Középszakasz. Szeged, 95 néző. Vezette: Filibér, Bibók.
Vidux-Szegedi RSE: Piti Richárd, Kasnyik Bence, Tomás Dileo, Honti Szilárd, Davi Pozzobon, Csányi Dániel. Csere: Borsi Levente (libero), Polyák Ábel (libero), Bodnár Lajos, Sarnyai Ákos, Kiss Gábor, Demcsák Balázs.
Vezetőedző: Fésüs Erzsébet.

Forrás: Szegedi Röplabda Sportegyesület

Fotók: Kocsis Alíz/Szegedi Röplabda Sportegyesület

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: order Blackberry Dream
  2. Visszajelzés: visit homepage
'Fel a tetejéhez' gomb