Közélet

Így változik majd az ügyeleti rendszer: az 1830-as telefonszámot kell hívnia a betegeknek, a vármegyei mentésirányítás dönt, hogy kell-e mentő vagy sem

Egységesül az ügyeleti ellátás rendszere: a betegnek a 1830-as központi telefonszámot kell majd hívnia, ahol a vármegyei mentésirányítás dönt a tünetek alapján arról, hogy a beteg megvárhatja a másnapi háziorvosi ellátást, be kell mennie a központi háziorvosi ügyeletre, vagy azonnal mentőautót indítanak hozzá – mondta el Takács Péter, a Belügyminisztérium (BM) egészségügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerda reggel.

Az államtitkár közölte, a korábbi rendszerben nehéz volt eligazodni, és heterogén volt a szolgáltatás színvonala is, ezért döntöttek úgy, hogy egységesítik az ellátást, és egy központi telefonszámon lesz az ellátásszervezés – írja a 24.hu.

MÁSFÉL ÉVIG TESZTELTÉK A RENDSZERT

Az államtitkár hozzátette: Hajdú-Bihar vármegyében másfél évig tesztelték az új rendszert, és azt tapasztalták, hogy délután 4 és este 10 óra között elsősorban háziorvosi kompetenciára van szükség a beteg hirtelen állapotromlása miatt, este 10 óra után azonban tényleg csak az megy orvoshoz, akinek nagy baja van. Ezeknek az embereknek leginkább sürgősségi ellátásra van szükségük. Takács Péter elmondta: amikor a beteg felhívja a 1830-as központi számot, az irányítószáma alapján kapcsolják az illetékes vármegye mentésirányításához. A mentőszolgálat munkatársa kikérdezi a beteget, az állapotától függően vagy ellátja tanácsokkal, és azt mondja, ha a panaszai nem romlanak, várja meg a másnapi háziorvosi rendelést, vagy pedig, ha ügyeleti ellátásra van szüksége, este 10 óráig a központi háziorvosi ügyeletre irányítja, esetleg egy mentőtiszt megy ki hozzá. Ha a beteg nagyon súlyos állapotban van, azonnal mentőautót küldenek érte.

MÉG NEM TUDNI, VÁRMEGYÉNKBEN MIKOR VEZETIK BE

Hangsúlyozta azt is, hogy az átszervezéssel gyorsabban kerül mindenki az állapotának megfelelő helyre. Az államtitkár elmondta azt is, Hajdú-Bihar után Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyével bővítik a rendszert, márciustól pedig Győr-Moson-Sopron vármegyével, és így, vármegyéről vármegyére haladva terjesztik ki. A tervek szerint 2023 decemberére Pest vármegyét, 2024 elején pedig Budapestet is bekapcsolják az új ellátási rendszerbe, viszont arról nem esett szó, hogy Csongrád-Csanád vármegyére mikor kerül sor.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: ผลบอล
'Fel a tetejéhez' gomb