Mindenmás

Tényleges életfogytiglant kérnek az újszegedi kettős gyilkosra, az eljárás a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú ügyészségként a minősítés megváltoztatása mellett az elsőfokú ítélet helybenhagyását kéri annak a férfinak az ügyében, akit a Szegedi Törvényszék tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt két szegedi hajléktalan férfi életének a kioltása miatt – írja az ügyészség honlapján. Mint kiderült, az ügy tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádirata alapján eljáró Szegedi Törvényszék ítéletének tényállása szerint a férfi 2021. január 6-án egy újszegedi kiserdőben a fából illetőleg fóliából összetákolt épületben lakó hajléktalan sértettek egyikére támad. Őt egy bozótvágóval legalább 17 alkalommal közepesnél nagyobb erővel a koponyatetőre mért ütésekkel bántalmazta, majd egy csontozókéssel a sértett torkát elvágta.

EGY MÁSIK, ALVÓ EMBERT IS MEGÖLT

A közlemény szerint a férfi ezt követően az építmény másik lakrészében az alvó sértettre támadt, akinek a fejére a bozótvágó késsel legalább 5 ütést mért, majd a csontozókéssel ez utóbbi sértett nyakát is elmetszette, a sértett a bántalmazás következtében a helyszínen szintén az életét vesztette. Amennyiben az építményben állandó jelleggel tartózkodó harmadik hajléktalan sértett is a helyszínen lett volna, a férfi az ő életét is megkísérelte volna kioltani.

KORÁBBAN SZÓVÁLTÁSBA KEVEREDETT EGY MÁSIK FÉRFIVEL IS

Mint kiderült, a férfi a fenti cselekményét megelőzően Szeged belterületén szóváltásba keveredett egy férfivel, aki ennek során a földre került, majd a férfi a földön fekvő sértettet az arcán megrugdosta, aki ennek következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A férfi ugyancsak Szeged belterületén előzetes ok nélkül szóváltásba keveredett egy ott tartózkodó hajléktalan férfival, őt meglökte és több alkalommal közepes erővel ököllel a fején valamint gyomor tájékán megütötte. A férfi ez utóbbi magatartása kihívóan közösségellenes volt és alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.

ELSŐFOKON ÉLETFOGYTIGLANT KAPOTT, FELLEBBEZETT

A Szegedi Törvényszék az elsőfokú ítéletével a férfi bűnösségét különös kegyetlenséggel, több ember és védekezésre képtelen sértett sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, súlyos testi sértés bűntettében és garázdaság vétségében állapította meg, ezért a többszörös visszaeső férfit életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra. Az elsőfokú ítélet ellen az emberölés bűntette tekintetében a férfi és védője a cselekmény eltérő minősítése és a büntetés enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést.

AZ ÍTÉLŐTÁBLÁN FOLYTATÓDIK AZ ÜGY

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú átiratában a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak, bizonyítás felvételére és a férfi bűnösségének további emberölés előkészülete bűntettében történő megállapítására, egyebekben az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt azzal, hogy az emberölés bűntettének három körülmény folytán is súlyosabb alakzatát megvalósító többszörös visszaeső férfi esetében a büntetési célok kizárólag tényleges életfogytig tartó szabadságvesztéssel érhetők el. Az eljárás a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb