Sport

Ez most nem sikerült: a Honvéd magabiztos győzelmet aratott a Szegedi Vízilabda Egylet ellen

Ez most nem sikerült: 11-4-re vereséget szenvedett a Szegedi Vízilabda Egylet a Honvéd ellen az E.ON OB I 13. fordulójában, szombaton, tudatta a klub.

Mint beszámolójukban írták, Sánta Dániel és Boros Tamás sem játszhatott, így ismét több SZVPS-fiatal került be a keretbe a jó erőből álló Honvéd ellen. Jól kezdtek a szegediek, Baj Marci révén vezetéshez jutottak. Sajnos, ennyi örömük volt ezen az estén, mert ezután a fővárosi együttes hatalmas sebességre kapcsolt, folyamatosan szerezte a gólokat, így 0-1-ről, 10-1-re húztak el. “Nekünk semmi sem sikerült egészen az utolsó negyedig. Ekkor már pontosabbak voltak a támadásaink, sikerült szépítenünk, és elkerülni a súlyos vereséget” – számolt be a mérkőzésről a Szegedi Vízilabda Egylet. A Honvéd végül 11-4-re nyert ellenük.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEGZÉSE

EPS-Honvéd-Szegedi VE 11-4 (3-1, 5-0, 2-0, 1-3)
E.ON OB I., 13. forduló, Budapest, Kőér utcai sportuszoda.
Honvéd: Decker – Kevi 2, Hessels 2, Fejős, Kiss B. 1, Gregor 1, Nyíri 1. Csere: Farkas (kapus), Ekler, Hosnyánszky, Csite, Sugár 3, Simon 1,  Manhercz Á. Vezetőedző: Szívós Márton.
SZVE: Molnár D. – Leinweber, Bóbis 1, Lakatos 1, Baj 1, Kürti, Horváth V. Csere: Kovács K. (kapus), Kardos 1, Tóth Gy., Horváth Zs., Kasza, Pörge, Vékony. Vezetőedző: Kiss Csaba.

A szegediek legközelebb február 11-én (szombaton) 15 órakor a Kaposvár otthonában szerepelnek.

Forrás: szve.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb