Közélet

“Romániában nincs Székelyföld nevű közigazgatási terület” – a román külügy bekérette a bukaresti magyar nagykövetet Németh Zsolt bejegyzése miatt

A román külügyminisztérium bekérette kedden a bukaresti magyar nagykövetet, hogy nemtetszését fejezze ki Németh Zsolt a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke hétfőn közzétett Facebook-bejegyzésével kapcsolatban – írja a Transtelex.

A politikus közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy „a székely zászló addig lobog a magyar közintézmények homlokzatán, amíg a román állam engedélyezi korlátozástól mentes szabad használatát Románia egész területén!”

ROMÁNIÁBAN NINCS SZÉKELYFÖLD NEVŰ KÖZIGAZGATÁSI TERÜLET

„A külügyminisztérium határozottan elutasítja a Németh Zsolt Facebook-oldalán megjelenő tartalmat, amelyben az »úgynevezett« székely zászló korlátozástól mentes szabad használatát követeli. A bukaresti magyar nagykövetet ma délelőtt Bogdan Aurescu külügyminiszter bekérette minisztériumhoz, hogy közölje a román fél álláspontját” – áll a román külügy tájékoztatójában. Hozzáteszik: Romániában nincs Székelyföld nevű közigazgatási terület, vagyis elfogadott jelképe sem lehet és megjegyzik azt is, hogy a romániai jogrend rögzíti mind a 20 nemzeti kisebbséghez tartozó személyek jogát arra, hogy a sajátos jelképeiket magánjellegűen, valamint kulturális vagy vallási eseményeiken használhassák. Az RMDSZ törvényjavaslatát, miszerint hivatalosan is ki lehessen tűzni Romániában a székely zászlót a román zászló mellé 2020-ban elutasította a képviselőház.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: auto swiper
'Fel a tetejéhez' gomb