Szegedi Arcok

Kereken 50 éves lett ma Botka László, Szeged polgármestere

Kereken 50 éves lett ma Botka László, Szeged polgármestere, aki 21 éve tölti be ezt a pozíciót városunkban. Tiszaföldváron született 1973-ban, majd az általános és középiskolai tanulmányait Szolnokon végezte. 1991-ben érettségizett a Varga Katalin Gimnáziumban, 1991-től pedig Szegeden, a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanult, ahol 1997-ben tette le az államvizsgát, 2000-ben a szakvizsgát.

A fellelhető adatok alapján édesapja, Botka Lajos László és édesanyja, Botka Lajosné Lukács Julianna Mária is kémia-fizika szakos tanárok voltak Szolnokon. Felmenői között van székely származású nagyapa és Csongrád megyei katolikus földbirtokoscsaládból származó nagyanya. 1997 óta nős, felesége Dr. Lugosi Andrea, a Szegedi Tudomyánegyetem tüdőgyógyászati tanszékének tüdőgyógyász-onkológus főorvosa. Három gyermekük van, Zsófia Erzsébet, Veronika Julianna és Valéria.

Botka László:

  • 1991-ben lépett be az MSZP-be,
  • 1992–1994 között az országos ifjúsági tagozat elnöke, az országos választmány tagja volt, 
  • szintén 1992-től az MSZP szegedi elnökségének tagja lett és a Baloldali Ifjúsági Társulás szegedi szervezetének tiszteletbeli elnöke,
  • 1994-1998 és 2002-2014 között a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője volt, az MSZP korábbi választmányi elnöke,
  • 2002-ben, mindössze 29 évesen választották meg először Szeged polgármesterévé,
  • majd 2017. május 27-étől október 2-ig volt a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje is,
  • végül pedig 2019 október 28-án bejelentette, hogy kilépett az MSZP-ből és az Összefogás Szegedért Egyesület színeiben folytatja a politikai munkát.

Érdekesség, hogy a 2017-es Befolyás-barométer szerint ő volt Magyarország 46. legbefolyásosabb személye.

Boldog születésnapot kívánunk Szeged első emberének!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb