Közélet

Vlagyimir Putyin: A Nyugat hazudott, ellenük harcolunk, nem Ukrajna ellen

Az orosz elnök kedden délelőtt mondott beszédet, amelyben arról tájékoztatott mindenkit, hol tart most az ukrajnai „különleges hadművelet”. Az elnök felszólalását azzal indította, hogy Oroszország a külső fenyegetések ellen és az ukrajnai orosz kisebbség védelmében folytat harcot. Mint mondta, mindent megtettek azért, hogy békésen oldják meg ezt a problémát, türelmesen tárgyaltak, de állítása szerint a hátuk mögött teljesen más forgatókönyvet készített elő a Nyugat.  

Szerinte a nyugatiak hazudtak abban, hogy békét akarnak a Donbászban, ehelyett a valóságban tömeggyilkosságokat, terrorcselekményeket hajtottak végre Kelet-Ukrajnában, valamint ukrán katonákat képeztek ki és fegyvereket adtak át Ukrajnának.

HAZUG VÁLASZOK

Hozzátette, a NATO biolaborokat és kiképzőközpontokat hozott létre Ukrajnában, és ezzel veszélyeztették Oroszországot. Vlagyimir Putyin ezután megismételte, hogy ők nyitottak voltak a Nyugattal folytatott párbeszédre, de csak „hazug válaszokat” kaptak tőlük.

HA NEM ŐK TÁMADNAK, AKKOR UKRAJNA TETTE VOLNA

Vlagyimir Putyin ezután tért ki arra, ha Oroszország nem kezdi meg a különleges hadműveletet, akkor szerinte a Nyugat indított volna el „egy büntetőakciót”. Elmondása szerint Ukrajna először a Donbász, majd a Krím félsziget ellen indított volna támadást. Az orosz elnök azt állította, hogy mindezt dokumentumokkal is bizonyítani tudják, és e dokumentumokat az ENSZ Biztonsági Tanácsával is ismertették már. Az orosz elnök ezután arról beszélt, hogy az Egyesült Államok több tízmilliárd dollárral segítette Ukrajnát. Szerinte a Nyugat engedte ki „a dzsinnt a palackból”, ők gerjesztették a konfliktust azért, hogy elfedjék a társadalmi-gazdasági problémákat és a korrupciót a saját országaikban. 

NEM AZ UKRÁNOK ELLEN, HANEM A NYUGAT ELLEN HARCOLNAK

Ezután Putyin arról beszélt, hogy Ukrajna most olyan szerepet tölt be, mint amilyet az 1930-as években a náci Németország töltött be. Azt mondta, hogy szerinte a náci Németországot is a Nyugat hozta létre azért, hogy meggyengítsék Oroszországot, és most ugyanez a céljuk Ukrajnában is. Ezzel összefüggésben röviden még az Osztrák–Magyar Monarchiáról is szót ejtett, de csak egy ködös utalást tett arra, hogy már ott elindult ez a folyamat. Mint mondta, szerinte nem az ukránok ellen harcolnak, hanem azok ellen a nyugatiak ellen, akik gazdasági és politikai szempontból igába hajtották őket. “Ágyútölteléket csináltak ebből a népből, ez a szomorú igazság” – mondta Putyin, azt állítva, hogy a mostani ukrán kormány a nép helyett külföldi hatalmakat szolgál.

ÜZENT A KELET-UKRAJNAIAKNAK

Vlagyimir Putyin ezután szólt mindazokhoz, akik részt vesznek a „különleges hadműveletben”, vagy más módon tevékenykednek Oroszországért. A védműveken dolgozó munkásoktól a haditudósítókon át a tábori papokig mindenkinek megköszönte a munkáját. A beszédnek ezen a pontján rövid szünet volt, a közönség felállt és tapsolni kezdett. Putyin azt mondta, ez az üzenet a Donyeckben, Luhanszkban és Zaporizzsjában élő oroszoknak szól, akik maguk döntöttek arról a hadműveletek közepette, hogy csatlakoznak Oroszországhoz. Ezt követően arra tért ki, hogy a Krím és a felsorolt három régióban különféle gazdasági fejlesztéseket hajtanak végre a jövőben, és garantálják ott élő „testvéreik biztonságát a jövőben”.  Az orosz elnök ezután elmondta, javasolta egy különleges állami pénzalap létrehozását, amelyben a harcban elesett rokonait támogatnák, valamint az Ukrajnából élve visszatérőknek nyújtanának különféle szociális támogatásokat és ellátásokat (pl. pszichológiai kezelést). Mint mondta, minden elesett katona családjának, és minden túlélőnek segítséget akarnak nyújtani, és az idei év végére várhatóan létrehozzák az alapot. Az orosz elnök ezt a támogatást ahhoz hasonlította, mint amelyet a „Nagy Honvédő Háború” (vagyis a II. világháború) veteránjainak és családjaiknak biztosítottak. 

A SZANKCIÓ CSAK ESZKÖZ

Vlagyimir Putyin a szankciókról elmondta, hogy azok csak eszközt jelentenek, de a nyugat valós célja szerinte az, hogy az orosz nép szenvedjen, és felbomlasszák az orosz társadalmat. Hozzáfűzte, hogy több gazdasági lépést is tesznek a szankciók ellen, és ezek a lépések a piaci törvényszerűségekből indulnak ki. Az oroszországi recesszióról azt mondta, hogy valóban 2,2 százalékkal visszaesett a gazdaság, de ez semmi ahhoz képest, hogy a Nyugat Oroszország teljes gazdasági összeomlására számított. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb