Mindenmás

Négy és tizenkét év közötti gyerekekről terjesztett erőszakos pornográf felvételeket egy szegedi férfi (+18)

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 28 éves férfival szemben, aki 2021 nyarától kiskorúakról készült pornográf felvételeket gyűjtött és osztott meg másokkal – írja honlapján az ügyészség. A felvételek között voltak olyan videók is, amiken gyermekek sanyargatása, illetve erőszak is szerepelt, a férfi pedig – az ügyészség szerint – súlyos büntetésre számíthat.

A vádirat szerint a férfi regisztrált egy olyan fórumra, ahol az ilyen tartalmakat osztották meg egymás között a felhasználók. 2021. szeptember 14-én szegedi albérletében 13 darab olyan videófelvételt töltött fel az alkalmazáshoz tartozó fiókjába, amiken 12 év alatti gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszak szerepelt. A videókon szereplő gyerekek jellemzően négy és tizenkét év között voltak. A férfi ezeket a felvételeket a nyilvánosság számára elérhetővé tette.

2022-BEN MÁR 400 ILYEN FELVÉTELNÉL TARTOTT

2022 márciusában már budapesti lakóhelyén egy mobilon és egy adathordozón több mint négyszáz ilyen felvételt tartott – ezek egy része szintén 12 év alattiak ellen elkövetett erőszakot ábrázolt. Az ügyészség a férfit nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétellel elkövetett gyermekpornográfia bűntettével vádolja, a férfire börtönbüntetést kértek, valamint végleges hatályú eltiltást minden olyan foglalkozástól, amin keresztül kiskorúakkal léphetne kapcsolatba. Emlékeztettek: a törvény a pornográfiát szigorúan bünteti, a törvény szerinti büntetési tétel öt és húsz év közötti börtön, végképp úgy, hogy az elkövető olyan felvételeket osztott meg nagy nyilvánosság előtt, amiken 12 év alatt gyermek sanyargatása és erőszak is szerepelt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb