Mindenmás

Szakembör rovatunk bemutatja: egy légtérben, választófal nélkül kaptak helyet a vécék egy frissen átadott turisztikai központban

Még a múlt hétvégén került átadásra egy turisztikai központ Barcson, az eseményen Novák Katalin államfő is részt vett. A nagyjából 400 millió forintból épült központ érdekessége, hogy a benne található mellékhelyiség három vécéje egy légtérben kapott helyet, választófalak nélkül – vette észre az ATV.

Az utóbbi időben bejárta az egész internetet az a fotó, amelyben a vadonatúj barcsi turisztikai központ illemhelye látható. A mosdóban három WC található, egymás mellett, választófalak nélkül. Az ATV híradója úgy tudja, a beruházás még nincs teljesen kész, ez lehet az oka annak, hogy a mellékhelyiségben még nem kerültek ki a választófalak. A köztársasági elnök viszont csak pénteken ért rá, ezért felavatták a jelenleg is épülőfélben lévő központot.

Fotó: Hadházy Ákos FB oldala.

A POLGÁRMESTER SZERINT SIETNI KELLETT AZ ÁTADÁSSAL

Koós Csaba Tibor polgármester a lapnak elmondta, hogy nagy kapkodás volt, miután megtudták, hogy jön a köztársasági elnök. A város polgármestere a szokatlan mellékhelyiségről azt mondta, a befejezésre már nem maradt idejük, mivel sürgősen át kellett adni az épületet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb