Mindenmás

Mindössze 46 olyan ATM van az országban, ami teljesen másképp működik, mint a többi, ebből három is Szegeden található

Szegeden már három helyen is dobhatunk pénzt bitcoin-automatába, városunkon kívül még többek között Kecskeméten, Miskolcon és Békéscsabán működik ilyen szerkezet. A Binance, a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje szerint rövid időn belül megsokszorozódhat az ATM-ek száma itthon is – írja a HVG.

Mindössze 10 városban, közel félszáz bitcoin-automata található az országban, de ezzel is előkelő helyet foglalunk el: világszinten nálunk található a 19. legtöbb ilyen ATM a világon. A legelső ilyen eszközt egyébként kilenc évvel ezelőtt helyezték üzembe, azóta folyamatosan gyarapszik a bitcoin-automaták száma, leginkább azért, mert mert egyre több üzlet és szolgáltató jelenti be, hogy elfogadja a virtuális valutát.

TÉRKÉP MUTATJA, HOGY HOL TALÁLKOZHATUNK ILYEN AUTOMATÁVAL

A Coin ATM Radar térképéről leolvasható az, hogy hol találkozhatunk ilyen készülékekkel, ez egy folyamatosan frissülő adatbázis, amely a hazai és külföldi automatákat egyaránt jelöli. A Binance által áttekintett térkép szerint egész jól állunk, hiszen nálunk már összesen 46 ilyen ATM található, minket Tajvan követ 38 szerkezettel, de több van nálunk mint például a hollandoknál vagy a franciáknál. Az automata úgy működik, hogy papírpénzt dobunk bele, majd a gép átváltja azt kriptovalutába. Az automata képernyőjén kivetített QR-kód beolvasásával az elektronikus pénz egy virtuális pénztárcába tehető, innen tudjuk az összeget vásárlásra fordítani.

A Binance vezérigazgatójá, Changpeng Zhao azt jósolja, hogy egy bonyolult év után a kriptopiac 2023-ban magához tér, mivel úgy gondolja, hogy továbbra is érkeznek majd olyan innovációk, amelyek bizonyítják, hogy szükség van a kriptoipar termékeire és szolgáltatásaira.

SZEGEDEN HÁROM HELYEN IS VAN BITCOIN-AUTOMATA

Szegeden egyébként már három helyen is van bitcoin-automata: az Árkádban, a Novotelnél és a Kossuth Lajos sugárúton – mutatja a térkép. Ezzel a főváros után nálunk található a legtöbb ilyen szerkezet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb