Közélet

110-zel száguldva üldözte Orbán Viktort, a sávok között cikázott a szegedi politikus – videón Szabó Bálint akciója

Öt hónapja van rácsok mögött Szabó Bálint szegedi önkormányzati képvisdelő, akit azt követően tartóztattak le, hogy tavaly ősszel autóval Orbán Viktor konvoja után eredt. A Blikknek most a birtokába jutott egy videófelvétel, amelyen az is látszik, hogy a politikus a sávokon keresztül cikázott hosszú kilométereken át egy Mercedes mögött, nem ritkán 110 kilométeres tempóval. Az ügyészség szerint csak ezen felvétel alapján a KRESZ hét pontját sértette meg a vádlott.

Az eset tavaly szeptember 21-én, 18 óra körül a Nagykőrösi úton történt. Az eset minden mozzanatát rögzítette a követett Mercedes hátsó kamerája. Az SZMO cikke szerint Szabó többször is veszélyesen megközelítette a konvojt, volt, hogy csak méterekre volt a kísérőautóktól. Mindeközben az autója ablakán kihajolva hangosan sípolt és integetett.

A lap szerint a felvétel bizonyítékként szerepel a hivatalos személy elleni erőszakkal és közúti veszélyeztetés bűntettével megvádolt férfi elleni vádiratban.

Az ügyészség szerint csak ezen felvétel alapján a KRESZ hét pontját sértette meg a vádlott. A videót IDE kattintva tudod megnézni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb