Közélet

Hamarosan elszállhatnak a bankszámlák díjai Szegeden, a bankok az adóemelést is átháríthatják

Tíz bank jelentősen megemeli a számlaköltségeit május 1-ig a tavalyi infláció miatt – figyelmeztet a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybank hozzátette, hogy érdemes áttekinteni a számlaterheket, és számla- vagy akár bankváltással költséget spórolni.

A díjemelés akár több ezer forinttal is megemelheti a szegedi fogyasztók éves terheit. A díjemelések egyes esetekben akár a tavalyi 14,5 százalékos infláció mértékét is meghaladhatják – figyelmeztet a jegybank, ám azt egyelőre nem közölték, hogy melyik az a 10 bank, aki emel.

A JOGSZABÁLYOK SZERINT EMELNEK

Hozzátették, hogy az egyoldalú díjemelések csak a jogszabályok szerint történhetnek, ennek betartását az MNB ellenőrzi. Az ügyfeleknek – a januárig megkapott éves számlakimutatásuk segítségével is – érdemes áttekinteni számlaterheiket, és számla- vagy akár bankváltással költséget spórolni – javasolja a jegybank.

AZ INFLÁCIÓ MÉRTÉKÉVEL EMELNEK

A számladíjakat a pénzforgalmi szolgáltatók kizárólag a hitelintézeti, valamint a pénzforgalmi törvények adta keretrendszer betartásával változtathatják meg. A fogyasztók számára a díjakat csak akkor lehet egyoldalúan, számukra kedvezőtlenül módosítani, ha annak feltételeit az ügyféllel eredetileg megkötött keretszerződésben egyértelműen rögzítették. A díjemelésre okot adó feltételeket oklista tartalmazza, amelyeket a szolgáltatók jellemzően a keretszerződés részét képező általános szerződési feltételekben vagy üzletszabályzatban tesznek közzé. Az oklisták nem egységesek, ám kivétel nélkül mindegyik tartalmazza, hogy a számladíj az infláció mértékével emelhető.

A gyakorlatban azután, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közzétette az előző évi fogyasztóiár-indexet, az intézmények meghirdetik, hogy melyik termékük díjtételeiben érvényesítik azt. A jogszabályok lehetőséget (és nem kötelezettséget) adnak az emelésre. Az éves inflációra hivatkozva az intézmények emellett nem alkalmazhatnak annál nagyobb mértékű emelést – világít rá az MNB.

AZ ADÓEMELÉST IS ÁTHÁRÍTJÁK

Az oklistákban ugyanakkor egyéb indokok is szerepelhetnek a díjmódosításra. Előfordulhat például, hogy az intézmények a számukra jogszabályváltozás miatti intézményi többletfizetési kötelezettséget (adóemelkedést) hárítják át jogszerűen. Ilyenkor összeadódhat a több elemből álló emelés mértéke – írja az MNB.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb