Mindenmás

Közösen szedtek szemetet a kormányhivatal munkatársai Csongrád-Csanád vármegyében, köztük Szegeden is

Az idei évben már 11. alkalommal rendezték meg a TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért rendezvénysorozatot, amely az ország legnagyobb, illegális hulladéklerakás felszámolását célzó közösségi kampánya.

A kezdeményezésben részt vett a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal mintegy kétszáz kormánytisztviselője is – olvasható a Kormányhivatal honlapján. Még péntek délben gyülekezett a 192 kormánytisztviselő vármegyénkben, hogy közösen szedjenek szemetet. Az önkéntesek Csongrád-Csanádban több helyen is munkához láttak, egészen pontosan:

  • Csongrádon,
  • Hódmezővásárhelyen,
  • Kisteleken,
  • Makón,
  • Mórahalmon
  • és Szentesen is takarítottak.

A tisztogatásból nem maradt ki a Vármegyeszékhely sem, ugyanis Szegeden három helyszínt is megtisztítottak a szeméttől.

MINDENFÉLE HULLADÉK KERÜLT A ZSÁKBA, KÖZEL 400 ZSÁKNYI SZEMÉT GYŰLT ÖSSZE

A nagyjából két órás akció során a legkülönfélébb tárgyak kerültek zsákba, a háztartási hulladék mellett elhasznált ruházati cikkeket, kidobott autóalkatrészeket és törött bútorokat is összegyűjtöttek a munkatársak. A kormánytisztviselők pénteken összesen 379 zsák illegálisan elhelyezett hulladéktól szabadították meg a vármegyét.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb