Szegedi Arcok

Isten éltessen Szilágyi Annamária! Kerek születésnapot ünnepel a Szegedi Nemzeti Színház oszlopos tagja

Igazán szép, kerek születésnapot ünnepel ma Szilágyi Annamária, a Szegedi Nemzeti Színház oszlopos tagja. Május 27-én, azaz ma ünnepli 50. születésnapját városunk közkedvelt színésznője, aki játékával 2005-től, immáron 18 éve varázsolja el a szegedi közönséget.

A neves évforduló alkalmából a Szegei Nemzeti Színház is felköszöntötte a művésznőt:

SZÁMTALAN RANGOS DÍJJAL ISMERTÉK MÁR EL A MŰVÉSZNŐ MUNKÁJÁT

Szilágyi Annamária 1973-ban született Csengerben. 1995 és 1999 között a Békés Megyei Jókai Színház által működtetett Fiatal Színház Alapítványért színiiskola növendéke volt, majd a Békés Megyei Jókai Színház tagja lett.
2005-től a Szegedi Nemzeti Színház társulatát erősíti. Nevéhez számtalan olyan színházi főszerep és mellékszerep fűződik, amelyek meghatározó elemei voltak a szegedi kultúréletnek. A Szegedi Nemzeti Színház oszlopos tagja nem véletlenül részesült több, rangos díjban és elismerésben is:

  • 1999 a Békés Megyei Jókai Színház legjobb főiskolai hallgatója díj.
  • 2003 a Békés Megyei Jókai Színház és a Békés Megye Képviselő-testülete által alapított Megye Színművésze díj.
  • 2005 Dömötör-díj, Legjobb női színészi alakítás
  • 2007 Dömötör-díj, Legjobb női színészi alakítás
  • 2009 Makó Lajos díj
  • 2007 Szegedi Tudományegyetem közönségdíj
  • 2010 Dömötör-díj, Legjobb női színészi alakítás
  • 2011 Dömötör-díj, Legjobb női mellékszereplő
  • 2013 Dömötör-díj Legjobb női színészi alakítás
  • 2013 Dömötör-díj Legjobb női mellékszereplő
  • 2016 Veres Medve díj – Legjobb női mellékszereplő
  • 2017 Veres Medve díj – Legjobb rendezés – Anconai szerelmesek
  • 2018 Kölcsey érem
  • 2018 Dömötör-díj, Legjobb női színészi alakítás
  • 2019 Szegedi Tudományegyetem közönségdíj
  • 2022 Szegedért Emlékérme kitüntetéssel díjazta őt a szegedi közgyűlés.

Isten éltessen Szilágyi Annamária! Reméljük a jövőben is sok-sok szerepben láthatunk a Szegedi Nemzeti Színházban, s szerezhetünk megannyi csodás élményt alakításaidnak köszönhetően!

Forrás: szinhaz.szeged.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb