Közélet

Diplomáciai botrány lehet Novák Katalin székelyföldi látogatása és Facebook-posztja miatt

Novák Katalin köztársasági elnök is ellátogatott a csíksomlyói búcsúra, amiről folyamatosan be is számolt a Facebook-oldalán. A román külügy szerint a posztban „nem megfelelő nyilvános üzenetek” szerepeltek, és Magyarország bukaresti nagyköveténél fejezték ki tiltakozásukat emiatt.

Novák Katalin is részt vett a legnagyobb magyar zarándoklaton Csíksomlyón, a Facebook-oldalán pedig végig lehetett követni az útvonalát. Útközben a „legnagyobb székely”, Orbán Balázs sírjánál is fejet hajtott. A Csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumtól a Csíksomlyóra vezető Szék útján Novák Katalin is a búcsúsok százezrei között zarándokolt a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd onnan a Kis- és Nagysomlyó közötti hegynyeregre, ahol meghallgatták a búcsú hagyományos szentmiséjét.

NEM MEGFELELŐ NYILVÁNOS ÜZENETEK” HANGZOTTAK EL

A román külügyminisztérium azonban a jelek szerint nem örült a látogatásnak, ugyanis nemrég azt közölték, hogy szerintük a köztársasági elnök legutóbbi magánlátogatásán “nem megfelelő nyilvános üzenetek” hangzottak el, “köztük Románia egyik történelmi régiójára vonatkozóan is”. Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével is emiatt. Közleményükben azt írták: kifogásolják a Novák Katalin Facebook-oldalán közzétett bejegyzéseket, és felhívták a figyelmet arra, hogy a román fél több ízben is visszafogottságra intette már a magyar hivatalos személyeket, akik Romániába látogatnak, de szerintük ez most nem sikerült.

Úgy vélik, a problémás nyilatkozatok szembemennek a két ország közötti jószomszédi viszony és együttműködés előmozdítására irányuló szándékkal, amelyet az 1996-ban Temesváron aláírt szerződés, valamint a két ország közötti stratégiai partnerségről szóló megállapodás is szentesít – számolt be az Agerpres.

VAJON MIVEL VAN BAJUK?

Novák Katalin látogatásáról egy összefoglaló videó is készült, amelyet a Facebook-oldalán tett közzé a politikus. A videón mindenféle kép és részlet látható a búcsúról, a felvételen pedig a székely himnusz szól, amiről 2022 elején döntött úgy a Hungarikum Bizottság, hogy felveszi a Magyar Értéktárba, így kiemelt nemzeti érték lett. Romániában viszont a himnusz több konfliktus forrása is volt már az évek során. Novák Katalin pedig az általa posztolt videónak a „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” idézetet adta címként. Ez lehetett az a „nem megfelelő”, történelmi régióra vonatkozó üzenet, amit a román külügy kifogásolt. 

Forrás. Index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb