Sport

Megvédte a címét, ismét elhódította a Csongrád-Csanád vármegyei kupát a SZVSE

Zsinórban másodjára hódította el a Nemes István Csongrád-Csanád Vármegyei Kupát a Szegedi VSE, miután legyőzték az Algyő Sportkör csapatát – közölte a klub. Küzdelmes mérkőzésen végül egyetlen gól döntött.

Kiváló időben rendezték a mérkőzést Ásotthalmon, ahol minden adott volt egy jó mérkőzéshez. Az első félidő igen küzdelmesre sikerült, az első – és végül egyetlen – gólra egészen a második félidőig kellett várni, ekkor Beretka Péter nagyjából tíz méterről lőtte ki a hosszú alsót, megszerezve ezzel a vezetést a SZVSE-nek. Innentől a hátrányban lévő Algyő próbálkozott inkább, ám az egyetlen gól végül elég volt, így eldőlt, hogy a tavalyi szezon után ismét a Szegedi VSE zsebeli be a Csongrád-Csanád vármegyei kupát – olvasható az összefoglalóban.

ÖSSZEGZÉS ÉS EDZŐI NYILATKOZAT

Kelemen Balázs, a szegediek edzője így értékelt a győzelmet követően:

,,Jól futballoztunk ma. Tipikus kupadöntő volt, az Algyő egy nagyon erős, szervezett csapat, nem könnyű őket feltörni. A második félidőben gyorsan megszerzett vezetés megnyugtatta a csapatot, és hamarabb is lezárhattuk volna, hogy ne legyen ilyen izgalmas a vége, de nem panaszkodhatok. Célunk volt, hogy az első Nemes István vármegyei kupát megszerezzük, boldogok vagyunk, hogy ez sikerült. Amăriuței az utolsó bajnokin sem volt, nélküle is nyerni tudtunk a Tiszasziget ellen. Tisztában voltunk vele, hogy nem valószínű, hogy tudja ma vállalni a játékot, de örülünk, hogy nem egyemberes csapat vagyunk, és így is domináltunk, helyzeteket alakítottunk ki, és azt gondolom, megérdemelten nyertünk. Nehéz volt a meccsbe belecserélni, mindenki kiválóan teljesített, gratulálok az Algyőnek is! Nem volt erőbeli problémánk, de jól esik majd a szünet, és készülünk a következő szezonra.”

mondta el a döntőt követően.

Algyő SK – Szegedi VSE G-Falc 0-1 (0-0)
Nemes István Csongrád-Csanád Vármegyei Kupa, döntő
2023. június 3. (szombat) 17:30
Ásotthalom, Ásotthalmi Sportpálya
Játékvezető: Bartucz Tamás, asszisztensek: Burzon Márk és Halász József
Algyő SK: Szabó, Rádi, Vastag, Kiss, Csányi, Kardos, Kovács, Pióker T., Csehó, Horváth, Selyem
Cserék: Horváth helyére Fekete (54′), Kovács helyére Podonyi (54′), Pióker T. helyére Daróczi (71′) és Kardos helyére Táncos (87′)
Vezetőedző: Fülöp Tibor
Szegedi VSE G-Falc: Czirják, Kormányos, Csamangó, Rádai G., Mezei, Fodor, Pócs, Lévai, Papp, Kelemen V., Beretka
Cserék: Fodor helyére Oroszi (82′) és Beretka helyére Mészáros (90′)
Vezetőedző: Kelemen Balázs
Gólszerző: Beretka Péter (SZVSE) 48′

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb