Mindenmás

Valaki felfeszítette és kiürítette a méhlegelő melletti rovarhotelt a Kálvária téren

“Pár napja kaptuk a KHT munkatársától az értesítést, hogy valaki felfeszítette és kiürítette a méhlegelő melletti rovarszállást” – írja a Mondolo a közösségi oldalán, ahol arra is felhívták a figyelmet, hogy végül megjavították a Kálvária téri rovarhotelt, sőt, segítség is akadt a munkálatok közben.

Mint kiderült, Jani fűrészelt, pakolt, kalapált és oktatott a helyszínen, mert a javítás közben akadt egy kis spontán szerveződő segítség, így újra régi fényében és funkciójában áll a rovarhotel az igen dekoratív, mozaikos, sok fajból álló méhlegelő mellett. A Mondolo Egyesület azt kéri, hogy ha valaki hasonlót tapasztal, az írja meg nekik, hogy mihamarabb orvosolni tudják a kárt és folytatni tudják a városi biodiverzitás segítését célzó munkát.

VIZSGÁLJÁK A MÉHLEGELŐK KÖRNYEZETI HATÁSÁAIT SZEGEDEN

A múlt héten írtuk meg, hogy a Mondolo Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei és az önkormányzat együttműködésével a városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden. A februártól késő őszig tartó vizsgálat célja felderíteni, hogy a parkok gondozott gyepfelületeit megtörő magas növényzet milyen élőhelyvédelmi, klímajavító, biodiverzitást növelő és vízmegtartó szerepet tölt be.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb