Közélet

Megpróbálják feltörni és kirabolni a kocsikat a Kereszttöltés és Tápai utcákban

Több szegedi autótulajdonos is arról számolt be, hogy feltörték és kirabolták, vagy megkísérelték feltörni az autójukat a Kereszttöltés és Tápai utcákban, vagy azok környékén. A helyiek úgy érzik, hogy egy ideje már nincs biztonságban a parkoló autójuk – számoltak be a környékbeliek a Ripostnak.

A portál szerint a helyiek körülbelül egy hónapja lettek figyelmesek arra, hogy valaki, vagy valakik feltörnek és kirabolnak, vagy próbálkoznak feltörni kocsikat az említett utcákban. István is hallotta, hogy a környékbeli kocsik nincsenek a legnagyobb biztonságban, de ő úgy gondolta, hogy neki nincs félnivalója.

ISTVÁN AUTÓJÁT IS MEGPRÓBÁLTÁK FELTÖRNI

“Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mondván: velem úgysem fordulhat ez elő. Sajnos mégis megtörtént hogy próbálkoztak, hála Istennek sikertelenül” – mondta a Ripostnak István, aki egyszer csak feszítés nyomokat vélt felfedezni az autóján. “Mikor kinyitottam az autóm ajtaját észrevettem, hogy megsérült a bőrkárpit pont a zár mellett. Nagyon ideges lettem, mivel egy nem túl régi és nem túl olcsó autóról beszélünk” – tette hozzá. István fotókat is megosztott a lappal, melyeken jól látszódnak az általa említett nyomok az autóján:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb