Mindenmás

Most történt: rendőrök lepték el a Kölcsey és a Kárász utcákat Szegeden

“Valakit nagyon kergetnek a rendőrök” – írta kedden délelőtt háromnegyed 10 körül több Szeged365 olvasó is szerkesztőségünknek. Mint mondták, először két rendőrautó zárta közre a Kölcsey utcát, majd megjelentek a motoros egyenruhások is. A helyszínen tartózkodó beszámolók szerint egy férfit kerestek.

Többen is azt írták, hogy a férfi először beszaladt az átépítés alatt álló Royal Hotelbe, majd onnan a Kárász és a Kölcsey utca sarkán álló étterembe. Innen később elfutott a Dugonics tér felé a rendőrök elől. Érdeklődtük a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságnál, hogy mi történik, részleteket egyelőre nem árultak el, mint mondták, rendőri intézkedés zajlik.

Mindeközben Anita és Nikoletta olvasónk azt írta szerkesztőségünknek ezzel egyidőben, hogy a Tisza Lajos körúton dugó alakult ki, mivel az egyik autóból kiugrott a sofőr, és elszaladt, vélhetően embercsempész volt az illető. Mihály olvasónk is hasonlót írt Nekünk, mint mondta, a Gutenberg utca és a Tisza Lajos körút sarkán van a szökevény kocsija, emiatt ott most torlódás van, a beszámolók szerint eddig autóval üldözték a rendőrök, majd ezután futhatott a Kárász utcára. Még mindig nagy erőkkel keresik a személyt a rendőrök.

Köszönjük a fotókat és az infókat Csabának, Nikolettának, Mihálynak és Timinek!

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb