Közélet

Kő kemény bejelentés péntekre: a kormány több mint 60 százalékkal megemeli a diákhitel kamatát

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közölte, hogy július 1-jétől a Diákhitel1 kamatát a korábbi 4,99 százalékról 7,99 százalékra emeli, miközben a Képzési Hitel és a Diákhitel2 továbbra is kamatmentes marad.

„A szankciók miatt a kamatkörnyezet drasztikusan megromlott, azonban ebben a nehéz gazdasági helyzetben is meg kell védeni a diákok és a hallgatók érdekeit, biztosítani kell, hogy aki akar és képes rá, az anyagi lehetőségétől függetlenül tanulhasson, végzettséget, illetve diplomát szerezhessen” – írja közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, hozzátéve, hogy a jelenlegi kamatkörnyezetben a hatályos szabályok szerint a diákhitel kamatának 14 százalékra kellene emelkednie.

JÚLIUS ELSEJÉTŐL LÉP ÉLETBE A RENDELET

“A  kormány arról döntött, hogy továbbra is fenntartja a szabad felhasználású Diákhitel1 jelentős mértékű kamattámogatását, így 2023. július 1-jétől kezdődően az ügyfeleknek, a hitelfelvevő hallgatóknak és a már végzett diákoknak a 14 százalékos kamatmérték helyett csak 7,99 százalékos kamatot kell megfizetnie” – írja a minisztérium. A kormány rendeleti úton is megerősítette, hogy a diákhitel1 esetében a 4,99 százalékos kamatot emelte meg júliustól 7,99 százalékra. Az intézkedés 2023. december 31-ig lesz érvényes.

A Képzési Hitel és a Diákhitel2 továbbra is kamatmentesen lesz elérhető. Jelenleg mintegy 200 ezren veszik igénybe a Diákhitel Központ által kezelt termékeket, amelynek felét teszi ki a szabad felhasználású Diákhitel1-et igénybe vevők köre. A közleményben azt is elmondták, hogy a kamattámogatott hitel mellett július 1-jétől a diákhitelt igénybe vevők minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel nyithatnak majd diákhitel-folyószámlát, hiszen a diákhitelszámlát biztosító kereskedelmi bankoknak ingyenesen kell biztosítaniuk például a havi számlavezetést, az elektronikus szolgáltatások felületének használatát, a havi bankszámlakivonatot és a kapcsolódó bankkártya használatát is.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb