Szegedi Arcok

Bevetés, kora reggel: hajnali négykor riasztották a tűzoltókat a Retek utcába

Mozgalmas volt az éjszaka a tűzoltóknak Szegeden, hiszen először a Székely sor és a Korondi utca sarkán az erkélyen át mentek be egy lakásba, majd hajnali négykor ismét akció volt, csak ezúttal a Retek utcában: csőtörés történt, a lakók pedig nem voltak otthon, így a tűzoltóknak kellett bejutni az egyik ingatlanba.

“Valami történt a Szamos utcában” – írta hétfőn hajnali négy környékén szerkesztőségünknek Éva nevű olvasónk, aki arról küldött fotókat és videót (köszönjük szépen), hogy az egyik paneltömbnél nagyban dolgoznak a tűzoltók, és megpróbálnak bejutni az egyik lakásba.

@szeged365

Úszott az egyik lakás – hajnali négykor riasztották a tűzoltókat a Retek utcába Szegeden

♬ eredeti hang – Szeged365 – Szeged365

ELTÖRT A VÍZCSŐ, ÚSZOTT A LAKÁS

Az eseményeket követően reggel érdeklődtünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál, mint a Szeged365-nek elmondták, a szakembereket a Retek utcába riasztották hajnalban. Dr. Bakaity Mónika tű. főhadnagy azt is elárulta, hogy az egyik lakás fürdőszobájában eltört a vízcső, ami eláztatta az ingatlant, valamint az alatta lévő lakást is. A lakók sajnos nem tartózkodtak otthon, ezért a tűzoltóknak kellett bejutni a lakásba. A katasztrófavédelem szakemberi végül elzárták a vizet az ingatlanban.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!


Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb