Sport

Csütörtöktől megtelik a Maty-ér: városunkban rendezik meg az evezősök országos bajnokságát

Csütörtöktől vasárnapig Szegeden, a Maty-éren rendezik az evezősök idei, immár 124. országos bajnokságát, a felnőtteknél 23 számban hirdetnek győztest. A hazai szövetség tájékoztatása szerint 28 egyesületből 1012 evezős adta le a nevezését. A legfiatalabb versenyző tíz, míg a legidősebb 88 éves, mivel a felnőttek mellett utánpótlás, para, amatőr és masters versenyeket is rendeznek.

A szolnokiak rutinos, világbajnok párosának tagjai, Juhász Adrián és Simon Béla a kormányos nélküli kettes mellett négyesben és nyolcasban is rajthoz állnak, csakúgy, mint a tavalyi, müncheni Európa-bajnokságon aranyérmes Furkó Kálmán, aki viszont kihagyja a könnyűsúlyú kettest. A riói és tokiói olimpikon Pétervári-Molnár Bendegúz az egypár mellett kétpárban, négyesben, négypárban és nyolcasban is vízre száll majd. A királyszámban, egypárban ismét megküzdhet Galambos Péterrel, aki könnyűsúlyúként az elmúlt években néhányszor meg tudta őt lepni a normál súlyban is.

EVEZŐSTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS ÉS KÜLÖNLEGES PROGRAMOK IS LESZNEK SZEGEDEN

Lőrincz Attila szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta: a nőknél érdekes lehet a verseny, mivel az idei Eb-n 12. Bertus Kitti befejezte a pályafutását, azaz most a fiataloké lesz a főszerep. A versenyek minden nap 8 órakor kezdődnek, a döntőkre pedig a délutáni programban kerül sor. A futamok mellett különleges programok és evezőstörténeti kiállítás várja az érdeklődőket Szegeden.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb