Mindenmás

Halálos balesetet okozott az M5-ösön, segítségnyújtás nélkül elhúzott

rendőrök a lakosság segítségét kérik egy, az M5-ös autópályán halálos balesetet okozó sofőr megtalálásában – számolt be róla a Kecskemét365. Mint a portál korábban írta, 2023. augusztus 8-án 22 óra 55 perc körül az M5-ös autópálya 115-ös kilométerénél, egy román rendszámú kisbusz a szalagkorlátnak ütközött. A balesetben többen megsérültek, valamint egy ember a helyszínen meghalt. A rendőrség nagy erőkkel keresi a baleset helyszínét megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyó sofőrt, ebben pedig a Szeged365 Family segítsége is aranyat érhet.

A rendőrség keresi az eddig ismeretlen személyazonosságú járművezetőt, aki ismeretlen hatósági jelzésű és típusú fehér színű személyautójával a baleset helyszínét megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta, majd tovább közlekedett az M5-ös autópályán.

Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki az ismeretlen sofőr személyével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, esetleg szemtanúja volt a történteknek, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívó számon.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb