Sport

Hüttner Csaba, a gyorsasági kajak-kenu szövetségi kapitánya, a Szegedi Vízisport Egyesület korábbi versenyzője, mesteredzői díjat kap

Irtó büszkék vagyunk: Hüttner Csaba, a gyorsasági kajak-kenu szövetségi kapitánya, a Szegedi Vízisport Egyesület korábbi versenyzője, mesteredzői díjat kap, jelentette be az egyesület közösségi oldalán.

A Magyar Edzők Társaságának (MET) elnöksége és a Kemény Dénes vezette Mesteredzői Kollégium pénteki ülésén döntés született arról, hogy a Kollégium javaslatára a MET ebben az évben három Mesteredzői díjat adományoz: Hüttner Csaba kajak-kenu szakedző, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, Plagányi Zsolt testnevelő tanár, úszóedző és Szalma László para-atlétika szakedző részesül az elismerésben. 

2007-BEN TETTE LE A LAPÁTOT

Hüttner Csaba négyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok kenusként 2007-ben tette le a lapátot. Egy évvel később Gyulay Zsolt felkérésére az MTK szakosztályvezetője lett. Hamarosan őt nevezték ki a magyar utánpótlás válogatott szövetségi kapitányának, amelyet 2013-ig töltött be, majd miután ez a poszt megszűnt, vezetőedzőként folytatta munkáját egészen 2016-ig. 

Legeredményesebb versenye ebből az időszakból a 2016-os minszki ifjúsági, U23-as világbajnokság, amelyen Magyarország 10 világbajnoki címet és 25 érmet szerzett. Ez addig példátlan eredményességnek számított a sportág történetében.

2016 ÓTA A FELNŐTT VÁLOGATOTT SZÖVETSÉGI KAPITÁNYA

Hüttner Csaba 2016 óta a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya. A koronavírus járvány miatt 2021-re halasztott tokiói olimpiára Magyarország a megszerezhető 18 kvótából, 17-et gyűjtött be, majd minden idők második legjobb eredményét érte el a Japán fővárosban, három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel. A nem rég véget ért duisburgi kvalifikációs világbajnokságon a válogatott 15 kvótát szerzett a jövő évi párizsi ötkarikás játékokra, ráadásul a maradék három indulási jog is megszerezhető még.

Hüttner Csaba irányítása alatt a válogatott mérlege ez idáig a világbajnokságokon 28 arany-, 21 ezüst- és 20 bronzérem, az Európa-bajnokságokon pedig 37 arany-, 24 ezüst- és 15 bronzérem.

A díjat szeptember 24-én a Testnevelési Egyetemen, a magyar edzők napján sorra kerülő ünnepi konferencián adják át. Hüttner Csaba lesz a kajak-kenu sportág 53. mesteredzője. 

Forrás: kajakkenusport.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb