Közélet

Orbán Viktor: a liberálisok nem vállalnak elég gyereket, nem lehetetlen, hogy visszajön az ársapka

Az inflációt az európai politika hozta össze, főként a háború – mondta Orbán Viktor a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Mint kifejtette, ha nem lenne háború, azonnal megjavulna a gazdasági helyzet. Amíg tart a háború, a gazdaság sem lesz olyan, mint előtte.

HISZ ABBAN, HOGY ÉV VÉGÉIG 10 SZÁZALÉK ALÁ MENJEN AZ INFLÁCIÓ

Hozzátette, hisz abban, hogy a mostani eszközök elegendőek ahhoz, hogy az év végéig 10 százalék alá menjen, azaz egy számjegyű legyen az infláció. A multinacionális kereskedőláncok kihasználják a háború és a szankciók okozta áremelkedéseket, és megpróbálnak többet emelni, mint lehetne. Ennek komoly szerepe van az infláció alakulásában, ezért fel kell lépni az árspekuláns multikkal szemben, ahogy meg is tettük – mondta. A miniszterelnök közölte: az inflációban szerepe van a háborúnak és az arra adott szankciós válasznak is. A kormányfő hangsúlyozta: ezek ellen is fel kell lépni.

48 MILLIÁRD FORINTNYI TÖBBLETET JELENT A KŐOLAJSZÁLLÍTÁSI TRANZITDÍJ MEGEMELÉSE

Magyarországnak 48 milliárd forintnyi többletet jelent, hogy az ukránok három és félszeresére emelték a kőolajvezeték használatának tranzitdíját – közölte a miniszterelnök. Orbán Viktor elmondta, a benzinhez szükséges olaj Oroszországból Ukrajnán keresztül érkezik és Magyarországnak fizetnie kell a cső használatáért. Ezt a díjat az ukránok egyik napról a másikra megemelték – jegyezte meg. A kormányfő közölte, a benzinkereskedelmet Magyarországon a magángazdaság intézi és ennek a gazdaságnak a szereplői ezt a többletet azonnal beépítik az árakba, ez pedig meglöki a benzin árát és fél százalékkal növeli az inflációt.

TÜRELMETLEN ÉS IDŐNKÉNT NAGYON DÜHÖS AZ ÁREMELÉS MIATT

Orbán Viktor azt mondta, az áremelés miatt ellentétes érzelmei vannak, mert miközben türelmetlen és időnként nagyon dühös, azt is látja, hogy “szerencsétlen ukránok” az életükért harcolnak, pénzük, fegyverük nincs, túlerővel állnak szemben, ennek ellenére nem a béke, hanem a háború folytatása felé hajlanak és megpróbálnak mindenhonnan pénzt begyűjteni. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy eltérítsük az ukránokat attól, hogy ezt a politikát folytassák – fogalmazott Orbán Viktor.

NEM LEHETETLEN, HOGY VISSZAHOZZÁK AZ ÁRSAPKÁT

Orbán Viktor szerint ha az amerikai elnök akarná, akkor meg tudná állítani az ukrajnai háborút, de mivel egyelőre nem tesz semmit, ezért Magyarországnak harcolnia kell az infláció ellen.”Mindenképpen fel kell lépnünk az árspekuláns multik ellen” – mondta. Az ársapkák kimentek a divatból, de a miniszterelnök lát olyan országokat, ahol az üzemanyagnál jön vissza az ársapka. Konkrét példákat nem mondott, de állítása szerint nálunk sem lehetetlen, hogy esetleg visszahozzák.

A LIBERÁLISOK NEM VÁLLALNAK ELÉG GYEREKET

Akik hazában és nemzetben gondolkodnak, gyereket vállalnak, mert nem hozhatunk csak rövid távra szóló döntéseket. A ma megszülető unokáink 2103-ban még élni fognak – mondta példaként Orbán. Az európai napirendre nem kerül fel a demográfia kérdése, és ez probléma. Vannak olyan liberális emberek, akik szerint a világon a legfontosabb az individuum, és abból felelősség, közösség, család, gyerek nem lesz. Aki nem tudja elfogadni, hogy az egyénnél vannak fontosabb dolgok, mint a család, a haza, vagy a gyerek, az problémát jelent – jelentette ki Orbán. Az a cél, hogy akik a gyereket vállalnak, jobban éljenek, mint akik nem. Még nem tartunk itt. A családtámogatás eddigi eredménye, hogy 160 ezerrel több gyerek született, mint enélkül született volna.

A JÖVŐ ÉVI EP VÁLASZTÁSOKRÓL

Vendége volt a demográfiai konferenciának Giorgia Meloni, akinek a családpolitikai intézkedései hasonlítanak a magyarra – jegyezte meg Orbán, azért úgy véli, hogy ezzel Brüsszelben is családpolitikai fordulatot lehet majd elérni, ha egyre több ország lép erre az útra. 2024 júliusától Magyarország lesz az EU soros elnöke, és a családbarát kormányzás lesz a középpontban. A jövő évi európai parlamenti választás után békepárti, „genderpropagandát” megszüntető, migrációellenes politikát kell folytatni – jelentette ki Orbán.

AZ UKRÁN GABONÁRÓL

Orbán Viktor szerint átvertek minket azzal, hogy szárazföldön kezdték el kiszállítani Ukrajnából a gabonát, de nem jutott el Afrikába, hanem a kereskedők Európában kezdték el eladni, és ezzel nehéz helyzetbe hozták a szlovák, lengyel és magyar gazdákat. Ezt nem hagyják annyiban. A kormányfő szerint egyébként az ukrán gabona már nem ukrán, hanem „amerikai” és hiába termesztik ukrán földön, az már „amerikai tulajdon”.

Forrás: MTI/24.hu/portfolio.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb