Közélet

Most már fix: nem lesz munkaszüneti nap a december 24-e

Törvényjavaslatot nyújtott be egy Jobbik-politikus arról, hogy nyilvánítsák munkaszüneti nappá december 24-ét, azonban a Vállalkozásfejlesztési Bizottság elnöke, Apáti István (Mi Hazánk) ma azt közölte, hogy már az önálló indítványt is elutasították. Magyarán, Szenteste napján még dolgozni fog Szeged népe.

A javaslatot benyújtó Balassa Péter szerint a magyar társadalom régóta várta ezt, egy felmérés szerint – a kormánnyal ellentétben – a lakosság több mint 80 százaléka támogatja a kezdeményezést.

A politikus szerint nem valós az érv, hogy a munkaszüneti napok számának növelése gyengítené a gazdaságot, a versenyképességet. December 24-én ugyan a kereskedelemből folyik be a legtöbb bevétel, de vásárlásaikat az emberek más napokra is be tudják ütemezni, advent alatt gyakorlatilag végig – hétvégente is – nyitva tartanak a boltok

– idézte a 24.hu.

Balassa Péter szerint a jelenlegi energiaválság idején kérdéses az is, hogy a kereskedelmi egységeknek a rezsiköltségek miatt megéri-e nyitva tartani ezen a napon.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb