Közélet

Hivatalos: januártól 1-től ennyibe kerül majd az autópálya-matrica

Még három hónap van hátra jövő évig, de már most közzétették a 2024-es autópályamatrica-díjakat. Az autósok komoly díjemelkedéssel számolhatnak minden kategóriában, és ugyanez igaz a pótdíjak, pótdíjkülönbözetek esetében is.

A HVG felhívja a figyelmet arra, hogy az áremelés mértékéről fontos tudni, hogy egy rendelet szerint automatikusan követi az adott év augusztusában mért inflációs értéket, ami idén 16,4 százalék volt.

AZ EGYNAPOS MATRICA MÉG VÁRAT MAGÁRA

A hivatalos jövő évi árak a Nemzeti Útdíjfizetési Zrt. oldalán láthatóak, de egy fontos kérdőjel így is van, ugyanis 2024 március végétől uniós előírás miatt, kötelező napi matricát is árusítani. Ennek áráról még mindig nincs hivatalos tájékoztatás.

Forrás: NÚSZ Zrt.

Az árak jól láthatóan elég szépen emelkednek, a D1-es kategóriában a 10 napos matrica 900 forinttal lesz drágább (6400 forint), a havi 1460 forinttal (10 360 forint), míg az éves matrica 8070 forinttal (57 260 forint) drágul. A vármegyei matrica a D1-es kategóriában 880 forinttal lesz drágább és 6600 forintba kerül majd.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb