Közélet

15 százalékos, minimum 70 ezer forintos béremelést követelnek a vasutasok

A bértárgyalások mielőbbi megkezdését, s erre rendkívüli ülés összehívását sürgetik a vasutas szakszervezetek a MÁV Zrt. vezérigazgatójának, Pafféri Zoltánnak írt közös levelükben. A szakszervezetek közleményéből az is kiderül, hogy a vezérigazgatót felszólították, hogy az egyeztetések halogatásával ne hátráltassa a folyamatot, mert a munkavállalók mielőbb tudni szeretnék, mennyiért dolgoznak jövőre, írta meg a 24.hu.

Miután a MÁV Zrt. vezérigazgatója érdemben nem reagált a szakszervezetek korábban közölt bérkövetelésére, a VDSZSZ Szolidaritás, a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Vasutasok Szakszervezete közös levélben hívta fel a figyelmét arra, hogy a kormány már jó ideje kihirdette a 2024-es, 2023. december 1-től érvényes minimálbéreket.

LEGALÁBB 70 EZER FORINTOS BÉREMELÉST KÖVETELNEK A VASUTASOK SZÁMÁRA

Ennek ismeretében pedig a vasutas munkavállalók képviselői is bejelentették egybehangzó bérfejlesztési követelésüket – ismertette az előzményeket Meleg János. A VSZ elnöke elmondta,

  • közösen követelnek 15 százalékos, de legalább 70 ezer forintos béremelést a vasutasok számára.
  • Ezen felül – egyebek között – azt szeretnék, ha 350 ezer forintról 400 ezer forintra emelnék az úgynevezett lojalitási jutalmat, valamint
  • 150 ezer forintra módosítanák az alanyi jogon járó SZÉP-kártya keretet.

Az elnök leszögezte: a szakszervezetek elvárják, hogy folytatódjon a Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács novemberi ülésén megkezdett tárgyalás a jövő évi bérekről. Ezt a vezérigazgatónak is megírták.

AZ ÉRDEKVÉDŐK SZERINT SZÁNDÉKOSAN HÚZZÁK AZ IDŐT

Mint a lap írta, az érdekvédők attól tartanak, hogy a munkáltató szándékosan húzza az időt, s ezért a tárgyalások üteme enyhén szólva sem „az elvárásoknak, különösen nem a munkavállalók felfokozott elvárásának megfelelően alakul”. A késlekedés miatt, illetve a lehetséges konfliktus elkerülése érdekében a szakszervezetek december 7-ére rendkívüli CSÉT ülés összehívását kezdeményezték – összegezte az elnök.  Hozzátette, természetesen továbbra is napirenden tartják a csoportra és az egyes vállalatokra vonatkozó hatályos éves, valamint több éves megállapodásokat és azok újrakötését is.

Forrás: 24.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb