Sport

Különleges lesz az év utolsó meccse a PICK Arénában, a kékek meghívták a mérkőzésre Kövegyet

Péntek 18 órakor az év utolsó meccsét vívja a PICK Arénában az OTP Bank-PICK Szeged, ezúttal a Budakalász ellen lépnek pályára a kékek. A meccs ugyanakkor nem lesz egy sima mérkőzés, hiszen a bajnokira meghívták a vármegyénk legkisebb települését is, Kövegyet.

Kövegy Csongrád-Csanád vármegye legkisebb települése. 2023. január 1-jén 322-en éltek a Makótól keletre, a román határ közelében található faluban. A Klub eddig rengeteg kis települést hívott meg a PICK Arénába. Szurkoltak már bordányi, zákányszéki, földeáki, kisteleki, hódmezővásárhelyi és makói emberek is velük együtt, most pedig Kövegyet várják a PICK Arénába – tudtuk meg a csapat honlapjáról.

A CSAPAT BUSZA HOZZA ŐKET

Mint kiemelték, szeretnék magunkat megmutatni mindenkinek, elhozni olyan embereket Szegedre, akiknek nincs lehetőségük eljönni a csodás PICK Arénába. “Ami különlegesség teszi a kövegyiek meghívását, az az, hogy pénteken a csapatunk busza megy el értük, majd a meccs után hazaviszi azt a 40 szerencsést, aki megismerkedhet velünk, megtapasztalhatja, milyen remek hangulat van nálunk minden meccsen” – emelték ki.

FEKETE RÓBERT TÁRSASÁGÁBAN UTAZTAK KÖVEGYRE

Azt is hozzátették, hogy hétfőn kocsiba pattantak, és az első bajnokcsapat kapitánya, Fekete Róbert társaságában Kövegyre utaztak, ahol Galgóczkiné Krobák Mária Anna polgármesternek átadták a 40 darab jegyet. A kistelepülés már meccslázban ég, nagyon várják a pénteket, hogy együtt lehessenek a #HandballFamily tagjaival.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb