Mindenmás

Eltűnt 71 éves férfit keresnek Szegeden, segítsünk megtalálni! (frissítve)

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 71 éves férfi megtalálásában. Mint megtudtuk, a Szegedi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó R. István eltűnésének ügyében, és a család is írt szerkesztőségünknek.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a 71 éves férfi 2023. december 27-én ismeretlen helyre távozott, és azóta életjelet nem adott magáról. A család szerint 12:30-kor indult haza a Budapesti körúti lakásához, a Szeged Nagyállomástól, de sajnos nem ért haza. R. István

  • 160 cm magas,
  • vékony testalkatú,
  • haja rövid, fekete,
  • enyhén őszülő és kopaszodó,
  • szeme kék
  • és bajuszt visel.

Utolsó ismert ruházata: fekete tréningnadrág, szürkéskék zakó, sportcipő. Barna fa sétabottal közlekedik.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél.

Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon is.

FRISSÍTVE: MEGLETT ISTVÁN!

Cikkünk megjelenését követően délelőtt az eltűnt személy hozzátartozója azt írta szerkesztőségünknek, hogy szerencsére épségben előkerült a 71 éves nagypapája. Mint írta, egy Olvasó tette fel a Szeged Rókus vasútállomásról a Szeged Nagyállomás felé tartó járatra, oda mentek érte azonnal a rendőrség és a mentők társaságában. A férfit az SBO-ra vitték egy vizsgálatra, és hála Istennek, nincs baja. Azóta már otthon van.

A személyiségi jogokra tekintettel cikkünkből eltávolítottuk a fotót és a teljes nevet.

Köszönjük a sok-sok megosztást, Szeged365 Family!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb