Közélet

Itt a bejelentés: ma 300 milliárd forintos uniós forrás érkezett hazánkba

300 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra – közölte közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. Magyarország módosított helyreállítási tervét december 8-án elfogadták az uniós pénzügyminiszterek, így elhárult az akadály a hazánknak járó források folyósítása elől – tudatta a magyar pénzügyminiszter.

Mint kiderült, a RePowerEU forrásaiból 779,5 millió eurót, azaz közel 300 milliárd forintot utaltak hazánknak csütörtökön.

LEVÁLÁS AZ OROSZ FOSSZILIS TÜZELŐANYAGOKRÓL

A múlt héten derült ki, hogy mintegy 1 milliárd eurónyi uniós forrás folyósítását engedélyezte Magyarországnak csütörtökön az Európai Bizottság. A döntés értelmében az előleg első részletei a jövő év elején érkezhetnek meg, és azt a RePowerEU fejezet fejlesztéseire használhatják.  Az Európai Bizottság már korábban jóváhagyta a kormány augusztusban beadott módosítását a helyreállítási és ellenállóképességi eszköz esetében.

Magyarország 4,6 milliárd eurós REPowerEU fejezete 13 új reformot és 16 beruházást tartalmaz, köztük két, a meglévő intézkedésekre támaszkodó nagyobb léptékű beruházást. Ezen intézkedések végrehajtása hozzájárul a RePowerEU-terv azon célkitűzésének megvalósításához, hoyg Európa jóval 2030 előtt függetlenedjen az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól.

Az intézkedések célja a villamosenergia-ágazat megerősítése és korszerűsítése, a megújuló energiaforrások bevezetésének és felhasználásának felgyorsítása, az energiahatékonyság javítása, a fenntartható közlekedés előmozdítása, a munkaerő képzettségének javítása és átképzése a zöld átmenet érdekében, az ipar szén-dioxid-mentessé tétele, valamint a zöld technológiákba és a zöld átmenethez kapcsolódó értékláncokba való beruházás.

ELEGENDŐ A PÉNZ AHHOZ, HOGY A SZÜNETELŐ PROGRAMOKAT ÚJRAINDÍTSÁK

A most megkapott forrás a 2022-es beruházási értékeknek mintegy egyötöde, illetve a GDP-nek mintegy 5,8 százaléka. Regős Gábor korábban azt mondta, ez a forrásmennyiség arra mindenképpen elegendő, hogy be lehessen indítani olyan programokat, amelyeket eddig szüneteltetni kellett a források visszatartása miatt. Ez lökést adhat az építőiparnak, de a hatás azért ennél jóval szélesebb körű, érdemes például kiemelni a gazdaságfejlesztési hatásokat, különösen a kkv-k fejlődésére gyakorolt pozitív hatást – írja az Index.

A forintnak viszont mindenképpen jót tesz, hiszen ha jönnek – az egyébként Magyarországnak járó – uniós források, akkor az alapvetően két csatornán erősíti a forint pozícióit:

  • Javul hazánk kockázati megítélése: a piac jól tudja, ezek a források serkentik a gazdaságot, és könnyebbé teszik a beruházások finanszírozását.
  • Emellett megjelenik egy hatás a folyó fizetési mérlegen keresztül: ez a pénzmennyiség (euró) befolyik az országba, és így erősíteni tudja a forintot. Ez még akkor is így van, ha az uniós források jelentős része visszaáramlik a nyugati országokba. Ugyanis nem csak Magyarország érdeke, hogy ezek a források ne egy bankszámlán pihenjenek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb