Mindenmás

Kigyulladt egy garázs Szegeden, a benne tárolt autók is lángra kaptak

2023 utolsó estéjén kétszáznál is több segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, a legtöbb esetben tűzoltói beavatkozásra volt szükség írtuk meg hétfőn, majd ma befutott a Csongrád-Csanád vármegyei összesítő is. Mint a vármegyei katasztrófavédelem közölte, az év utolsó napján a szilveszteri tűzijátékozás következtében három tűzesethez riasztották a tűzoltókat, és egy garázs is kigyulladt Szegeden, a benne parkolt autókkal együtt.

Mint kiemelték, Csongrádon és Szegeden volt tűz, a kukába dobott pirotechnikai eszközök maradványai gyulladtak meg. A hivatásos egységek rövid idő alatt eloltották a lángokat, személyi sérülés egyik esetben sem történt.

EGY GARÁZS IS KIGYULLADT, BENNE AZ AUTÓKKAL

Az is kiderült, hogy szilveszter éjjel teljes terjedelmében lángolt egy garázs Szegeden, a Buzogány utcában. A benne tárolt két autó, valamint a háztartási eszközök is lángra kaptak. A tüzet három szegedi hivatásos egység oltotta el, az egységek megakadályozták, hogy a lángok elérjék a főépületet. Személyi sérülés szerencsére nem történt. 

BALESET IS JUTOTT AZ ÉV ELSŐ NAPJÁRA

Baleset is jutott az év első napjára, mint közölték, lesodródott az úttestről, majd árokba borult egy autó hétfőn Kistelek és Csengele között, az 5421-es úton. A kisteleki és a kiskunhalasi tűzoltók végezték el a műszaki mentést, a mentők a sofőrt kórházba szállították. Egy lehasadt, nagy méretű faág is akadályozta a forgalmat hétfőn Felgyő külterületén. A bejelentést követően a csongrádi tűzoltók távolították el a nagy méretű ágat.  

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb