Mindenmás

Meghalt egy kerékpáros, többen pedig megsérültek – végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a bíróság az újszegedi halálos balesetet okozó sofőrt

A Szegedi Járásbíróság nem jogerős ítéletével halált okozó közúti veszélyeztetés bűntette miatt 6 év 8 hónap börtönbüntetésre, 7 év közügyektől eltiltásra és 9 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a tilos jelzésen áthaladó, és a megengedett legnagyobb sebességet jelentősen túllépve közlekedő, halálos kimenetelű balesetet okozó sofőrt.

A Szegedi Törvényszék ma azt közölte szerkesztőségünkkel, hogy a nem jogerős ítélet lényege szerint a vádlott 2019. április 29-én reggel fél 7-kor közlekedett a belváros felé a Derkovits fasoron a Temesvári körút irányába. Az útkereszteződés előtt még legfeljebb 55 km/h sebességgel hajtott, amikor a rá vonatkozó jelzőlámpa pirosra váltott, ő azonban nem állt meg, nem lassított, hanem intenzíven növelte a sebességét, és a kereszteződésbe hajtott a már legalább 6 másodperce tilos jelzést mutató jelzőlámpa mellett.

ÜTKÖZÖTT EGY KOCSIVAL, MAJD ELSODORT EGY BICIKLIST IS A BALESETEZŐ AUTÓS

Mint kiderült, a vádlott az útkereszteződésbe mintegy 85 km/h sebességgel úgy haladt be, hogy addigra a haladási irányára merőleges sávokon már szabályosan megindult a forgalom. A védett útvonalon a vádlottnak balról, szabályosan közlekedő jármű sofőrjének reális esélye sem lett volna elkerülni a balesetet, így egy utast szállítva ütközött a vádlott kocsijának bal hátsó részével. A vádlott autója az ütközés és a nagy sebessége miatt megperdült, sodródni kezdett, az oldalával nekiütközött a kerékpárúton szabályosan közlekedő kerékpárosnak, majd tovább sodródva a kereszteződéshez közeli közvilágítási oszlopnak ütközve állt meg.

MEGHALT A KERÉKPÁROS

Az ütközés következtében a kerékpáron ülő sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy a helyszínen életét vesztette. A vétlen jármű sofőrje és utasa könnyű sérüléseket, míg a vádlott 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedtek.

A vádlott a közlekedése során megszegte azon KRESZ szabályokat, miszerint a jelzőlámpa piros fényjelzése esetén továbbhaladni tilos, és az útkereszteződés előtt meg kell állni, illetve lakott területen belül legfeljebb 50 km/h-s sebességgel lehet haladni, ezzel szándékosan és közvetlenül veszélyeztette a közlekedésben részt vevők életét, illetve a fenti sérüléseket, valamint az egyik sértett halálát is okozta – áll a közleményben.

NEM JOGERŐS AZ ÍTÉLET

A bíróság a büntetés kiszabása körében enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét és az időmúlás tényét, ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe az általa többszörösen megvalósított és kirívóan súlyos KRESZ szabályszegéseket, továbbá azon tényt, hogy a halálos eredményen túl további két személy szenvedett sérülést a balesetben. A bíróság ítélete nem jogerős, az ügyészség három munkanapot tartott fenn a nyilatkozat bejelentésére, míg a vádlott és védője a kiszabott büntetés enyhítése, illetve a bűncselekmény minősítésének megváltoztatása érdekében fellebbezést jelentett be.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb