Mindenmás

Pénzmosás miatt tartóztattak le egy férfit Szegeden

A letartóztatását indítványozta a Szegedi Járási Ügyészség annak a férfinak, aki egy szervezett bűnelkövetői kör által elkövetett bűncselekményekből származó pénz tisztára mosásában működött közre.

A hétfői közlemény szerint a férfi külföldi bűntársai megbízásából több bankszámlát is nyitott 2023. májusában. Ezekre a számlákra még abban a hónapban és a nyár folyamán is legalább három sértett utalt át összesen mintegy 7 millió forintot.

BANKI ALKALMAZOTTNAK ADTÁK KI MAGUKAT A CSALÓK

Mint tovább kiderült, az átutalásokra azért került sor, mert a szervezet tagjai felhívták a sértetteket, magukat pedig egy magyarországi banki alkalmazottnak adták ki. Biztonsági okokra hivatkozva arra kérték a sértetteket, hogy egy alkalmazást telepítsenek. Valójában azonban egy távolról hozzáférést biztosító programot telepítettek, amellyel a sértettek bankszámlájáról tudtuk nélkül netbankon keresztül pénzt utaltak át a gyanúsított által nyitott számlákra. A férfi a számláról a pénzt részben felvette, részben pedig tovább utalta.

LETARTÓZTATTÁK A FÉRFIT

A pénzmosás bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség a férfi letartóztatását egy hónapra történő elrendelését a bűnismétlés, a szökés és elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel indítványozta. A letartóztatást a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb