Közélet

„Kiállok Novák Katalin mellett” – közösségi média oldalt hoztak létre a szegedi születésű államfő “megmentésére”

Novák Katalin lemondását követően elindult egy Facebook-oldal a „Kiállok Novák Katalin mellett” címmel, az ott megjelenő első (és cikkünk megírásának pillanatáig) egyetlen bejegyzést a szegedi származású államfő korábbi főnöke, Balog Zoltán is megosztotta.

Az oldal az alábbi érdemeket sorakoztatja fel Novák Katalin mellett (innentől a poszt szövegéből idézünk):

  • “Mert ő az, aki az elmúlt évtizedben a magyar közéletben bebizonyította, hogy a legfontosabb emberi értékeket szem előtt tartva, egymás megbecsülésével is lehet tenni az országunkért.
  • Mert a hazánk iránti szenvedélyes szeretetével példát mutatott mindannyiunknak.
  • Mert az elnöksége alatt oda is figyelmet irányított, ahova a hétköznapokban kevesebb jut – a legelesettebbek irányába.
  • Aki soha, semmilyen formában nem használt öv alatti módszereket politikai ellenfeleivel szemben – miközben vele szemben számtalan alkalommal megtörtént ez.
  • Mert Magyarország köztársasági elnökeként mind hazánkban, mind külföldön sikeresen képviselte az országot, kereste a közös hangot az ellentétek helyett, és minden eszközzel a békéért és a stabilitás megteremtéséért dolgozott.
  • Mert büszke vagyok rá, hogy egy ilyen rendkívüli ember lehetett Magyarország első női köztársasági elnöke.
  • Mert soha nem adna kegyelmet annak, akiről azt gondolja, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz.
  • Mert nem leszek cinkosa azoknak, akik politikai haszonszerzés céljából összemossák a nevét a pedofíliával.
  • Mert azon kevesek közé tartozik, akik hibájukért vállalják a felelősséget. – Lemondása országunk számára nagy veszteség.”

A fent idézett posztot Balog Zoltán, az emberi erőforrások volt minisztere, Novák Katalin ex-főnöke is megosztotta.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb