Éttermek réme: evett, majd háromszor is fizetés nélkül távozott egy férfi Vásárhelyen, sőt, a villanyóra plombáját is kikötötte, hogy áramot lopjon

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a férfinak, aki hódmezővásárhelyi éttermeket károsított meg, de boltból is lopott, és a villanyórát is kikötötte – tudtuk meg csütörtökön. A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség azt közölte, a megalapozott gyanú szerint a férfi idén januárban 5 nap alatt legalább 3 helyre – egy étterembe, egy pizzériába, egy halászcsárdába – … Bővebben: Éttermek réme: evett, majd háromszor is fizetés nélkül távozott egy férfi Vásárhelyen, sőt, a villanyóra plombáját is kikötötte, hogy áramot lopjon