Mindenmás

“Csak a szerencsén múlt, hogy a vizes füvön nem csúsztunk el, és törtük össze mindketten magunkat” – sétáltatott kutya rontott rá egy lovasra a töltésnél, Algyő irányába

“Ma a töltés oldalában lovagoltam Tápé után Algyő irányába, mikor a töltés tetején sétáltató srác – hiába látta, hogy jövök – nem fogta meg a kutyáját, és a kutya (nagy termetű német vizsla) rárontott a lóra” – kezdte hétfőn a történetet a kellemetlen találkozásról egy tag a Szegedi kutyások csoportban.

Mint kiemelte, “szerencsére ott még nem történt baj, én pedig szóltam udvariasan, hogyha máskor lovast lát, kérem addig fogja meg a kutyát, mert ha megijed, az balesetveszélyes! Néhány kilométer után visszafordultam, találkoztunk ismét egy olyan szakaszon, ahol már egy kilométerre előre láthatta, hogy jövök, de ismét nem sikerült megfognia a kutyáját, ami megint csak a lovamra rontott amitől a szerencsétlen lovam fejvesztve menekülésbe kezdett” – tette hozzá.

CSAK A SZERENCSÉN MÚLT, HOGY NEM CSÚSZTAK MEG ÉS TÖRTÉK ÖSSZE MAGUKAT

A posztoló szerint ezt követően pár száz méter üldözés után a kutya visszafordult. “Csak a jószerencsén múlt, hogy a vizes füvön nem csúsztunk el, és törtük össze mindketten magunkat. Szívesen elküldtelek volna melegebb vizekre, de szerencsétlen lovam 4 lábon kihordott egy infarktust, ezért már nem fordultam vissza. Ezúton üzenném, hogy mélységesen szégyelld magad. Kérek minden kutyást, ha lovast lát, hívja láb mellé a kutyáját. A lovak menekülő állatok, könnyen megijednek, ha csaholva nekiszalad egy kutya. Szerencsére akik arra sétáltatnak a 99%-uk nagyon rendes. Behívja a kutyáját ameddig elhaladunk, én pedig természetesen udvariasan megköszönöm minden alkalommal” – hangsúlyozta a posztoló.

Vigyázzunk egymásra, és kedvenceinkre!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb