Sport

Nagyon szurkolunk, hiszen nagy a tét ma: hamarosan ringbe száll a Szeged Box Club versenyzője, Nakota Veronika

Nagy a tét ma Nakota Veronikánál, ugyanis a korábban Ukrajnát képviselő, de most már a Szeged Box Clubnál versenyző hölgy ma 11-kor lép ringbe az olaszországi olimpiai kvalifikációs ökölvívótornán.

A 75 kilogrammban szereplő Veronika ellenfele a koreai Seong Suyeon lesz, mi pedig nagyon szurkolunk, hogy nyerjen és előbb-utóbb meglegyen az olimpiai kvóta!

GÉMES LEVENTE TEGNAP BÚCSÚZOTT

Szintén az olaszországi olimpiai kvalifikációs ökölvívótornán vett részt a 71 kilogrammban szereplő Gémes Levente, aki sajnos tegnap búcsúzott a versenytől, kedden kikapott német riválisától. A magyar szövetség tájékoztatása szerint a 18 éves szegedi tehetség a csecsen származású Magomed Schachidov ellen lépett ringbe a 64 között, s bár keményen és bátran küzdött, 29 éves riválisa jobb volt nála, így Gémes egyhangú pontozással veszített. A szegedi öklöző – aki első meccsén vasárnap döntő fölénnyel győzött – az ötödik magyar kiesője a Busto Arsizió-i viadalnak, ahol eddig két győzelemmel és öt vereséggel áll a válogatott. A harmadik, egyben utolsó esélyt a párizsi részvétel kiharcolására a bangkoki kvalifikációs verseny kínálja május végén.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb